Okosélelmiszer-beruházás Debrecenben

Új sütőüzemet alakít ki debreceni központi telephelyén a Hajdúsági Sütödék Zrt. az okosélelmiszerek fagyasztott verzióinak gyártására,

Szakács Tamás azt mondta, a mintegy 800 millió forintos beruházást 280 millió forint európai uniós támogatással finanszírozzák, az új üzemben évente mintegy 60 millió darab szendvicsalapot és finompékárut gyártanak majd. Hozzátette: a Vitajó elnevezésű okoscipókból évi több mint ötmillió darab fogy, ami csaknem kétmilliárd forintos piacot jelent. Ezzel a termékkör a sütőipari kategóriában a funkcionális élelmiszerek között az egyik legsikeresebb, és folyamatosan nő iránta a kereslet. A Smart Food élelmiszer- és egészség-koncepció a koronavírus-járvány időszakban különösen felértékelődik. A koncepció 2018-ban bekerült a 100 legérdekesebb magyarországi innováció közé, 2019-ben pedig Magyar Innovációs Nagydíjon a 40 legelismertebb innováció közé választotta be a szakmai zsűri - jelezte Szakács Tamás.
 
sutode2
 
A szakember emlékeztetett rá, hogy az okos élelmiszereket hosszú ideig tartó kutatási, fejlesztési és innovációs program keretében a debreceni központú Hajdúsági Sütödék-csoport cégei fejlesztették ki. Mára négy önálló sütőipari brand született, amelyek különböző kedvező élettani hatásokkal bírnak. "Olyan új funkciókkal ruházunk fel alapvető élelmiszereket, amelyek tudományosan igazoltan hatékonyan és biztonságosan támogatják az egészséget, sőt - egyes termékek esetében - betegségek kialakulásának a kockázatát is csökkentik" - magyarázta. Egyelőre csak a csomagolt cipó-verziók vannak piacon, hamarosan megjelennek majd az első, úgynevezett "helyben sütött" verziói ezeknek a termékeknek kenyér, zsemle, szendvicsalap és egyéb formátumokban.

MTI/T.D.