Okoseszközökről tanácskoztak a Debreceni Egyetemen

Idén nyolcadik alkalommal tartották meg a „Electrical Engineering and Mechatronics EEMC’21” című találkozót 2021.október 27-29 között a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Mechatronikai Tanszékén.

A debreceni Ótemető utcai campuson „A gépészeti alkatrészeket tartalmazó okos eszközök forradalma” mottóval megtartott három napos konferencián a résztvevők megismerték a okoseszközökhöz kapcsolódó nemzetközi trendeket. Az eseményeket online is követhették az érdeklődők.
 
Az egyetemen hamarosan a mesterséges intelligencia gépi tanulás témáit is érintik
 
A tanácskozás központi témája azok az új ismeretek és készségek voltak, melyekkel rendelkezniük kell a jövő mechatronikai mérnökeinek, annak érdekében, hogy megfeleljenek a munkaerőpiac elvárásainak.
 
Husi Géza, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánja beszédében utalt rá, hogy hamarosan eljön az idő, amikor az önvezető autók és a robotok a hétköznapjaink részévé válnak. Kiemelte, hogy szoros együttműködésben vannak a helyi ipari szereplőkkel, akiktől szakmai és tárgyi támogatást kapnak, cserébe pedig speciális igényeiknek megfelelően alakítják a képzéseket.
 
A DE Műszaki Karának alapképzésein több szó esik az elektronikai tervezésről, az internetalapú eszközök használatáról, mesterszinten pedig a kép- és jelfeldolgozásról és az ezeket támogató gépi tanulási algoritmusokról.
 
Szemes Péter Tamás, a MK Mechatronikai Tanszékének vezetője elmondta, terveik között szerepel, hogy a mesterséges intelligencia gépi tanulás témáit is jobban érintsék, mivel a jövő műszaki szakemberei számára nélkülözhetetlen lesz ez a tudás.
 
Pavol Bauer, a Delfti Műszaki Egyetem Fentartható Villamos Energiák tanszékének professzora, aki egyben az IEEE, a világ legnagyobb szakmai szervezetének égisze alatt működő Power Electric and Motion Control Council (PEMC-C) elnöke is egyben, elárulta, hogy tárgyalásokat kezdtek az egyetemmel arról, hogyan tudnak a szervezet hajtástechnológiák kutatásaiban részt venni.
 
A 3 napos találkozón a részvevők speciális szekciókon tanácskozhattak az iparorientált mechatronikai képzés aktuális kérdéseiről, eredményeiről.
 
BG
Forrás: Dehír, Debreceni Egyetem
A képek illusztrációk