Pro és kontra [Debrecen – Közgyűlés – Döntés]

Sérelmezik a helyi szocialisták, hogy a legutóbbi közgyűlés Fidesz többséggel leszavazta azt az indítványukat, ami a Vízmű és Hőszolgáltató osztalékára vonatkozott. - [Debrecen - Közgyűlés - Döntés]

Szerintük nem lenne szabad elvonni a két cégtől a forrásokat, ám ezt a testület megszavazta. A Fidesz képviselője szerint a gazdasági helyzet indokolta a közgyűlés döntését. Ráadásul a baloldali politikusok javaslata álságos, mert míg helyben a hőszolgáltatási díjak és a vízdíjak emelése ellen érvelnek, addig a kormány ellentétes intézkedéseire már nem így reagálnak.

 

Szociálisan érzéketlen a debreceni Fidesz tagság - vélik a város baloldali képviselői. Állításukat arra alapozzák, hogy a debreceni közgyűlés legutóbbi ülésén, november hatodikán leszavazta azt az MSZP-s indítványt, amely arra vonatkozott, hogy a Debreceni Vízmű Zrt-től, és a Debreceni Hőszolgáltató Zrt-től ne vonhasson el osztalékot a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. Zsiros Zsolt városi szocialista frakcióvezető és Varga Zoltán MSZP-s önkormányzati képviselő szerint, indítványukat azért nem fogadták el a fideszes képviselők, mert ezzel is a holding bevételeit növelhetik.

 

Az osztalékelvonás a szocialisták szerint három év alatt 2,6 milliárd forintot tett ki. Ennek harmadát pedig a szocialista politikusok szerint saját kiadásaira fordítja a Vagyonkezelő.

A Fidesz városi frakcióvezetője úgy véli, az hogy valóban vonnak-e el osztalékot a városi cégektől, jövő év májusában dől el. Mindemellett kifogásolta, hogy a szocialista képviselők a Hőszolgáltató osztalékelvonása kapcsán áttételesen csak a panelházak lakóit féltik a kiadásoktól, a gáz árának kormányzat általi többszöri növelése ellen azonban nem lépnek fel.

 

[Forrás: dtv.hu]

 

MCOnet - Debrecen Online

 

Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum

Debrecen – Képeslapküldő – Küldjön képeslapot ismerősének!

Debrecen Online - Hajdú-Bihar megye hírportálja "Helyi hírek helyieknek"

Debrecen Online webcím és linkajánló

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu