Reform túra - Debrecen

Debrecen - A felsőoktatást érintő változásokról volt szó az Oktatási Minisztérium által szervezett debreceni konferencián.


A Felsőoktatási Reform Túra 2007 programsorozat célja, hogy megismertesse a fiatalokkal a változások célját. A hallgatók azonban hiányolták a rendezvény alapprogramjából a tandíjkérdést.


A Debreceni Egyetem hallgatói logikai készségfejlesztő játékokat próbálhattak ki ma délután a főépület első emeletén. Ez a program is része volt annak a felsőoktatás reformjáról szóló rendezvénynek, amelyet az Oktatási Minisztérium szervezett. Az egyetem szívesen adott helyet a hallgatók, minisztériumi szakemberek és egyetemi oktatók közötti vitaműsornak és tájékoztatónak.

Mi szívesen adtunk helyet ennek a rendezvénynek, hiszen sok olyan kérdés van, amelyet a hallgatóknak és a minisztériumnak meg kell beszélni. A jövőkép most alakul és ez a jövőkép hogy alakul ki, azok a vitás kérdések, hogy oldódnak meg, arra a teret az ilyen fórumok biztosítják – nyilatkozta Jávor András, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese.


A diákok szerint az ilyen találkozók megfelelő fórumai lehetnének a legfontosabb kérdéseknek. Ilyen például a tandíjkérdés. Ez azonban a mostani rendezvény programjában sem szerepelt.

Ez egy nagyon hasznos összejövetel, a hallgatók tájékozódhatnak sok mindenről. Egy fontos kérdésről azonban nem esik szó, legalábbis a program alapján ezt lehet megállapítani, ez pedig a tandíj kérdése – mondta el Csiszár Imre, a Debreceni Egyetem BTK HÖK elnöke.

Eközben a szakminisztérium államtitkára úgy véli, hogy a hallgatók és a minisztérium között jó úton haladnak az egyeztetések. Manherz Károly szerint a tandíj azért kell, hogy minőségi oktatásban részesüljenek a hallgatók.

Ha nincs tandíj, akkor sincs baj, ha van tandíj, az meg az intézménynek jó, mert ugye a hallgatónak valahol ott lebeg - és ebben abszolút egyetértünk a hallgatókkal - a minőségi oktatás fejlesztése, azt szeretnénk, ha még jobb lenne a képzés – jelentette ki Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára.

A szakminisztérium debreceni rendezvényén a résztvevők foglalkoztak a megújuló felsőoktatás legfontosabb változásaival is. Többek között az alap- és mesterképzésről, valamint a kibocsátott diplomák európai uniós megítéléséről volt szó.


Forrás: www.dtv.hu

Szólj hozzá a fórumon!: Reform túra - Debrecen

Debrecen - Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu