Repterek szövetsége
A közgyűlés évente foglalkozik a légi közlekedést érintő problémákkal. Ebben az évben a találkozónak Debrecen ad otthont, ugyanis a szövetség hat éven át, 2004 és 2010 között a cívisvárosban székel. A megbeszélésen több vidéki repülőtér is képviseltette magát, így többek között jelen volt a sármelléki, a nyíregyházi, a budapesti és a szegedi küldöttség is.
Jenei Zoltán, a szövetség elnöke a tanácskozást megelőző sajtótájékoztatón kiemelte, a közgyűlés fontos témája az állam szerepvállalása a légirányítási feladatokban, illetve azok a problémák megvitatása, amik a gazdasági válság hatására jelentkeznek a reptereknél.
A szövetség elnöke elmondta, a magyarországi példa azt mutatja, az állam nem támogatja kellő mértékben a hazai légi közlekedés fejlesztését, és csupán a fővárosi nemzetközi repülőtér monopóliumát erősíti. A Ferihegyi Repülőtér bonyolítja le ugyanis az ország légi utasforgalmának mintegy 98 százalékát, a vidéki légikikötők viszont nem kapnak lehetőséget arra, hogy magas színvonalon működjenek, noha ezzel jelentősen megnőhetnének az egyes régiók turisztikai potenciáljai.
- A fővárosi repülőtér az ország különböző végpontjaitól 100-200 kilométerre található, így a repülni vágyóknak jelentős távolságot kell megtenniük odáig, míg ha a régiók rendelkeznének nemzetközi forgalmat bonyolító reptérrel, könnyebben elérhetővé válnának a külföldi turisztikai célpontok - hangsúlyozta Jenei Zoltán. Hozzátette: Romániában 19 repteret épített és üzemeltet az állam, Szlovákia öt nemzetközi légikikötővel rendelkezik, míg Magyarország - egyedül Albániához hasonlóan - csupán egy ilyet tudhat magáénak. Éppen ezért kellene az államnak aktívan részt vennie a hazai repterek üzemeltetésében - tette hozzá a szövetség elnöke. Jelenleg a vidéki reptereken csupán a légi irányítás területén vállal szerepet az állam, ám azt is több tízmilliós áron teszi. Jenei Zoltán kiemelte, a repterek közelsége nem zárja ki a turizmus élénkülését és a fejlesztés szükségességét. Mint mondta, ezt a légikikötők is tudják, éppen ezért szoros együttműködésre törekednek egymással, s a közgyűlés egyik legfontosabb témájaként a kölcsönös segítségnyújtás lehetőségeiről is tárgyalnak.
(Forrás: debrecen.hu)

Debrecen Online - debon.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán!