Szabó Magda emlékére [Debrecen – Gimnázium – Galéria – Kiállítás – Festmény – Szabó Magda]
[Debrecen - Gimnázium - Galéria - Kiállítás - Festmény - Szabó Magda] - Már örökké a „holtig hazában" maradnak Szabó Magda emléktárgyai. Debrecenben, a Dóczy Gedeon Gimnáziumban ma emlékszoba nyílt az egy éve elhunyt írónő emlékére.
Az Aranybika Galériában pedig portré kiállítás mutatja be Szabó Magda életének egyes állomásait.
A talán legkülönlegesebb kontrasztot nyújtó két festmény a fiatal és a korosodó írónő egymás mellé helyezett portréja. Turcsányi Béla festőművész az idő múlását több vásznon is megfestette. Az alkotásokon nyomon lehet követni Szabó Magda életpályáját. Amint a vasárnap délutáni megnyitón elhangzott, a személyes és a művészi életút is kirajzolódik a festménysorozaton.
Nemcsak vásznak, egy berendezett szoba is emlékezteti ezentúl az irodalomkedvelő debrecenieket a Kossuth-díjas írónőre. Szabó Magda egykori alma materében, a Dóczy Gedeon Gimnáziumban nyílt az írónő személyes tárgyaival berendezett emlékszoba. A helyiségben a színházba felvett ruháitól kezdve egészen a kitüntetésekig valamennyi számottevő relikvia megtalálható. Itt helyezték el azt az 500 könyvet is, amely Szabó Magda személyes hagyatéka volt. Festmények és képek is helyet kaptak a Dóczy Gimnáziumban nyílt emlékszobában.
[Forrás: dtv.hu]
Szólj hozzá Debrecen fórumán!
Debrecen – Képeslapküldő – Küldjön képeslapot ismerősének!
Debrecen Online - Hajdú-Bihar megye hírportálja "Helyi hírek helyieknek"
Debrecen Online webcím és linkajánló
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu