Tradicionális lovas rendezvények Debrecenben
Tizenharmadik alkalommal rendezik meg 2011. május 26. és 29. között a Debreceni Simonyi Napokat - írja a város hivatalos oldala.
Báró Vitéz Simonyi Óbester európai hírű huszár volt, aki saját emberségéből és tudásából, magyar létére az osztrák hadseregben ezredesi rangig vitte. Az ő emlékét kívánja felidézni a Debreceni Simonyi Napok rendezvénysorozata, amelyet már tizenharmadik alkalommal rendeznek meg a cívisvárosban 2011. május 26. és 29. között. A városhoz úgy kötődik Simonyi Óbester személye, hogy 1818-tól 5 éven át lovaival-huszáraival a Nagyerdőn állomásozott.
Az eseménynek idén is része lesz a Simonyi Óbester Lovas Fesztivál, amelyet 2011. május 28-án tartanak a Nagyerdei stadionban. A lovasversenyek (amely a Nemzeti Vágta előfutamaival bővült) és felvonulások mellett azonban nagy hangsúlyt kap a hajdú-bihari hungarikumok, a "biharikumok", és a 650 éve mezővárosi rangot kapott Debrecen hagyományainka bemutatása is. De emellett gyermekprogramok, valamint a Szeredás együttes és a Hajdú Táncegyüttes közös műsora is színesíti majd a programot.
Belépőjegyek (a megvásárolt jegy egyben tombola is):
- felnőtt: 500 Ft
- gyermek: 200 Ft
- 6 év alatt ingyenes
Jegyek 8:30-tól vásárolhatók a stadion főbejáratánál, és az állatkert felőli kapunál.
Az északi kaput csak a versenyzők használhatják!
Forrás: debrecen.hu,www.simonyinapok.hu
-kt-

Tizenharmadik alkalommal rendezik meg 2011. május 26. és 29. között a Debreceni Simonyi Napokat
Az eseménynek idén is része lesz a Simonyi Óbester Lovas Fesztivál, amelyet 2011. május 28-án tartanak a Nagyerdei stadionban. A lovasversenyek (amely a Nemzeti Vágta előfutamaival bővült) és felvonulások mellett azonban nagy hangsúlyt kap a hajdú-bihari hungarikumok, a "biharikumok", és a 650 éve mezővárosi rangot kapott Debrecen hagyományainka bemutatása is. De emellett gyermekprogramok, valamint a Szeredás együttes és a Hajdú Táncegyüttes közös műsora is színesíti majd a programot.

Belépőjegyek (a megvásárolt jegy egyben tombola is):
- felnőtt: 500 Ft
- gyermek: 200 Ft
- 6 év alatt ingyenes
Jegyek 8:30-tól vásárolhatók a stadion főbejáratánál, és az állatkert felőli kapunál.
Az északi kaput csak a versenyzők használhatják!
Forrás: debrecen.hu,www.simonyinapok.hu
-kt-
Debrecen Online - debon.hu