Új helyen a DKV ügyfélszolgálata - Debrecen
Debrecen - A Malompark bevásárlóközpont első emeletéről a másodikra költözött a DKV ügyfélszolgálati irodája.
Nagy Attila, a közlekedési vállalat vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatón elmondta: a tágasabb ügyfélszolgálaton kényelmesebben, egyszerűbben és gyorsabban lehet majd az ügyeket intézni.
Az új iroda funkciójában semmit sem változott, noha küllemében jelentősen módosult. A földszinti, 15 négyzetméteres helyiséget a vállalat a költözéssel egy jóval tágasabb, csaknem 40 négyzetméteres irodára cserélte le. Nagy Attila szerint, immár ideális közegben foglalkozhatnak a DKV munkatársai az ügyfelekkel, hiszen a posta és az E.on irodája mellett a cég megtalálta a megfelelő miliőt.
A költözést egyébként az egyre nagyobb ügyfélforgalom is indokolta, hiszen a régi helyen évi 30 ezer ember ügyét már nem lehetett kulturált körülmények között, rugalmasan és gyorsan intézni. Ráadásul az ügyfélszolgálat forgalma várhatóan még a tavalyinál is nagyobb lesz, hiszen a közlekedési vállalat az előző évhez képest idén kétszeres növekedéssel számol - tudtuk meg a cég vezérigazgatójától.
A zökkenőmentes ügyintézést a korábbi három helyett már négy munkaállomás segíti, így a meghatározott ablakoknál lehet az utazó- és a parkolóbérleteket megvásárolni, a pótdíjakat befizetni és a vállalat új szolgáltatásáról, a parkolások mobiltelefonon történő befizetéséről is ezkenél kérhető majd személyes tájékoztatás. Az iroda új fogadópultokkal, szekrényekkel és ügyfélhívó berendezésekkel is bővült. Nagy Attila elmondta: a költözés és az új berendezések beszerelése 2-2,5 millió forintjába került a DKV-nak.
www.debrecen.hu
Szólj hozzá a fórumon!: Új helyen a DKV ügyfélszolgálata - Debrecen
Küldjön egy képeslapot ismerősének Debrecen városról!
Debrecen linkajánló: debrecenlink.mconet.biz
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz