Üzlet és tudomány [Debrecen]
[Debrecen] Debrecenben is sajtótéjékoztató keretében jelentette be 2008. július 24-én a Richter Gedeon Nyrt., hogy új biotechnológiai üzemét a város Határ úti ipari parkjának területén építi fel. Az esemény keretében három együttműködési megállapodást is aláírtak.
A Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, Bogsch Erik példaértékűnek minősítette azt az összefogást, amely eddig is, valamint a beruházás kapcsán is cége, Debrecen város önkormányzata, valamint a Debreceni Egyetem között létrejött. Mint elmondta, közösen megvan az esély arra, hogy az erős nemzetközi versenyben mind a cég, mind a város, mind az egyetem, s rajtuk keresztül az ország is helytálljon. A Richter a 15 milliárd forint értékű debreceni beruházása elsősorban az onkológiai és az immunológiai betegségek terápiájában alkalmazható fehérjék előállítását célozza, de fejlesztenek majd itt készítményeket az ízületi problémák és az asztma gyógyítására is.
Bár a beruházás értéke jelentős, a tervek szerint 2012-re elkészülő üzemben mindössze 110-en fognak dolgozni, viszont mindannyiójuknak magasan képzett szakembereknek kell lenniük. Várhatóan egyharmaduk PhD-fokozattal rendelkezik majd. E szakemberek képzését szolgálja az az ösztöndíjprogram, melynek keretében a jövőben a Richter Gedeon Nyrt. évente három - a cég számára szükséges szakterületeken tanuló - PhD-hallgató képzését támogatja a Debreceni Egyetemen. Erről szól az egyik aláírt megállapodás. A másik egyezmény az egyetem és a cég eddig is meglévő tudományos kutatási együttműködésének megerősítése. A harmadik megállapodás pedig a stratégiai partneri viszony kialakítását irányozza elő a Richter Gedeon Nyrt., a Debreceni Egyetem, Debrecen város önkormányzata, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara között.
Forrás: www.debrecen.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán!
Debrecen – Képeslapküldő – Küldjön képeslapot ismerősének!
Debrecen linkajánló
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu

Debrecen Online témakörei:
Debrecen látnivalói Debrecen - Debrecen város - Debrecen online - Debrecen polgármester - Debrecen önkormányzat - Hajdú-Bihar megye - Debrecen városi hírek - Debrecen kultúra - Debrecen sport - Debrecen idegenforgalom - Debrecen turizmus - Debrecen hotel - Debrecen wellness - Debrecen étterem – gasztronómia - Debrecen szórakozás - Debrecen képeslap - Debrecen ételrendelés - Debrecen oktatás - Debrecen pályázat - Debrecen új autó - Debrecen használtautó - Debrecen ingatlan