Változó előírások [Debrecen]

[Debrecen] Több lényeges ponton változtak az építési és területrendezési előírások. Újépítésű, 10 méternél magasabb házak esetén kötelező lesz a lift és a parkoló létesítése, valamint az akadálymentesítés megoldása.

A módosítások szeptember 12-étől lépnek hatályba.

Gyakori látvány a házak homlokzatán a klímaberendezés. Az újonnan felszerelt légkondicionálókat azonban nem lehet közszemlére tenni, hanem el kell takarni. A most megjelent építési és településrendezési szabályzat nemcsak az új berendezésekre vonatkozik, hanem a már meglévőkre is.

Ezután nem helyezhetők el a homlokzaton. Bár szerintem eddig sem volt jogszerű az elhelyezésük, de egyértelműen szabályozza ez az új rendelet, hogy vagy építészeti elemként megfogalmazva el kell takarni, vagy pedig a homlokzatra nem helyezhető - hallhattuk Dezső Zsigmondot, a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara elnökét.

A szabályzat néhány pontja befolyásolhatja a lakók mindennapi kényelmét is. Az újépítésű hat- vagy több lakásos társasházak esetében például fedett gépkocsitárolót kell létesíteni. A 10 méternél magasabb épületeknél pedig lift szükséges. A módosító rendelet részletesen foglalkozik az akadálymentesítéssel is. A gyengén látók számára biztonsági sávokat kell az aljzatba építeni. Az új társasházak műszaki tervei már most megfelelnek a rendelet előírásainak.

A nagyobb lakásszámú újépítésű projekteknél mindenképpen van lift, és ott már jobban odafigyelnek az akadálymentesítésre, és természetesen ott már vannak felszíni parkolók és teremgarázsok is - mondta el Tóth Csaba András ingatlanszakértő.

A rendelet a magánlakások mellett az önkormányzatokat is érinti. A látogatott központok környékén parkolóhelyeket kell biztosítaniuk a gépkocsik és autóbuszok számára. Az új szabályok szeptember 12-én lépnek hatályba.

Forrás: www.dtv.hu

Debrecen Online témakörei:

Debrecen látnivalói Debrecen - Debrecen város - Debrecen online - Debrecen polgármester - Debrecen önkormányzat - Hajdú-Bihar megye - Debrecen városi hírek - Debrecen kultúra - Debrecen sport - Debrecen idegenforgalom - Debrecen turizmus - Debrecen hotel - Debrecen wellness - Debrecen étterem – gasztronómia - Debrecen szórakozás - Debrecen képeslap - Debrecen ételrendelés - Debrecen oktatás - Debrecen pályázat - Debrecen új autó - Debrecen használtautó - Debrecen ingatlan



Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum

Debrecen – Képeslapküldő – Küldjön képeslapot ismerősének!

Debrecen linkajánló

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu