Világszínvonalú fürdő lesz az Aquaticumból

Csodálatos újítások várhatók a debreceni Aquaticum élményfürdőben, a polgármester, Papp László közzétette a látványterveket. Nemcsak az eddigi nagyerdei fürdő elemeit renoválják, hanem új eszközöket is telepítenek, eddig nem látott tereket létesítenek a húszéves komplexumban.  

Papp László sajtótájékoztatót tartott a nagyerdei Aquaticum élményfürdő felújításáról, amelyen előrevetítette, hogy sok új élményelemmel gazdagodik a mediterrán élményfürdő. Három új medencét alakítanak ki, kicsik és nagyok örömére két új csúszdával lesz gazdagabb a létesítmény. A pincerészt átalakítják, mediterrán élményfürdővé varázsolják, az uszodarészleget megnyitják.  
 
 
Az egyik látványterv
Az egyik látványterv
 

Az újításoknak ezzel nincs vége, török fürdő is helyet kap a komplexumban, amelyet a kádas fürdő épületében alakítanak ki. A fedett uszoda is teljesen megújul. A beruházás 2022-ben kezdődik, a tervek szerint két évig tartanak majd a felújítások. Az Aquaticum így 2024-ben vehető majd birtokba teljes egészében. Az élményfürdő felújítására a Kisfaludy turisztikai program jóvoltából kerül sor, a kivitelező a Bord Építész Stúdió lesz. 

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy továbbra is a helyi családoknak szeretnének komplex élményt nyújtani elsősorban, a vendégek 60-70 százalékát tennék ki a becslések szerint. A fejlesztésnek köszönhetően viszont olyan nívós fürdő jön létre, amely a turisták számára is csalogató lesz. 

 

 

M. A. 

Forrás: mti

Fotó: Papp László/ Facebook