2009 szeptemberi közgyűlések

A botanikus kertbe tervezett tudományos élménypark, a szervezeti és működési szabályzat (szmsz) módosítása és a lakásállomány helyzete és a tanulócsoportok bővítése is napirenden szerepelt a debreceni önkormányzati képviselő-testület ülésén.
Tudományos élménypark
Az Agóra Pólus kapcsán a képviselő-testület egy éve hagyta jóvá kétfordulós pályázat benyújtását azért, hogy a Debreceni Egyetemmel tudományos élményparkot alakítson ki a botanikus kertben. Az I. forduló bírálati szakaszának elhúzódása és a II. fordulós kitöltési útmutató változtatása miatt a projekt költségvetési szerkezetét többször átdolgozták, s a projekt megvalósításának időtartama is módosult. A projekt elszámolható összköltsége immár 1,88 milliárd forint, az igényelt támogatás 1,68 milliárd Ft, a saját forrás pedig 200,78 millió Ft. A projekt az eredetileg tervezett 2008. és 2009. évek helyett csak 2010–2011-ben valósul meg.

SZMSZ-módosítás
Az szmsz-en azért kellett változtatni, mert egyes bizottságok nem megfelelően állapították meg a határozatképességet, s volt, hogy a tagok jelen voltak a bizottsági ülésen, de a munkájában nem vettek részt, egyetlen napirendi pontról sem kívántak szavazni, ezáltal pedig ellehetetlenítették a munkát. Immár ha az interpelláció megtárgyalásakor az interpelláló képviselő nincs jelen, akkor az általa benyújtott előterjesztés nem tárgyalható meg, azt elnapoltnak kell tekinteni; a bizottság és a közgyűlés akkor határozatképes, ha az ülésen a megválasztott képviselők több mint fele jelen van. Ha az állandó bizottságban részt vevő képviselő, illetve nem képviselő tag a tárgyhavi bizottsági ülések több mint felén nem vesz részt, a bizottsági tagságért járó tárgyhavi tiszteletdíja 25%-kal csökken (kivéve, ha hivatalos ügyben van távol).

Lakbértartozások
A lakáshelyzetet taglaló beszámolóból megtudható: jogcím nélkül 160-an laknak a Cívis Ház Zrt. ingatlanjaiban a legutóbbi összesítés szerint. A 160, jogcím nélküli lakó közül 149-nek lakbértartozása van, ketten pedig önkényes beköltözők. Tavaly 20 kilakoltatást hajtott végre a cég. A városi ingatlanvagyonban egyébként 3694 lakás van: például 2357 összkomfortos, 230 komfort nélküli és 49 szükséglakás. Tavaly év végén a hátralékállomány 85,9 millió forint volt, amiből 64,7 millió a lakbértartozás.

Ingatlankezelés
Mindezek mellett ingatlanügyletekről is döntött a közgyűlés. Ezek alapján például laza beépítésű, kertvárosias lakóövezetté válhat Debrecen észak-keleti szélén az a földterület, amin egy társaság építene lakóházakat. Az Acsádi út és a Kondoros-csatorna mentén található ingatlanokat magában foglaló tömbön a 900 m2 térmértékű telkeket beépítik, s 7,5 m előkertet és 5 m oldalkertet alakítanak ki. A másik ilyen téma a Hatvan utcát érinti. Az Igazságügyi Centrum térszint alatti parkolójához kapcsolódó ingatlancsere során ugyanis a Cívis Ház Zrt. tulajdonába került a Hatvan utca 58–60. szám alatti ingatlan tulajdoni hányada és egy 790 négyzetméteres földterület.
A megfelelő beépítés és a tömbfeltáró út érdekében szükséges egy 258 négyzetméteres területrész tulajdonjogát is megszereznie a cégnek. A Hatvan utca 62. szám alatti, magántulajdonú ingatlan egy része szintén szükséges a tömbfeltáró út kialakításához. Az ingatlan tulajdonosa nyilatkozatban hozzájárult a tömbben szükséges, szabályozási terv szerinti telekalakításhoz. A magántulajdonossal megegyezett a társaság. A zrt. a  Boldogfalva utca 14. alatti 427 négyzetméteres terület tulajdonjogát is megszerezné. A Hatvan utca 48. szám alatti ingatlan a Fazekas-gimnázium sportudvarának bővítését fogja szolgálni, míg a Cívis Ház Zrt. által felajánlott többi ingatlan, illetve ingatlanilletőség a Nyugati tehermentesítő út nyomvonalába esik.

Debrecen

Debrecen


Több tanulócsoport
Az ülésen arról is döntöttek, hogy kérelmet nyújt be a debreceni önkormányzat az oktatási hivatal regionális igazgatóságához a fenntartásában lévő nevelési–oktatási intézmények maximális csoport-, illetve osztálylétszáma túllépésének engedélyezése érdekében.
Az erről szóló előterjesztésből kiderült az is, hogy a maximális létszám túllépésére többek között az adott intézményekbe jelentkezők magas száma, a javítóvizsgázók, az érettségi után szakképző tanfolyamra jelentkezők száma, a tantermek befogadóképessége, valamint saátos nevelési igényű gyerekek foglalkoztatása miatt van szükség.
Így további osztályt, csoportot kell indítani a Baross-, a Dienes- és a Péchy-középiskolában, valamint a Bárczy-intézményben.
A közgyűlés továbbá döntött arról is, hogy ismét pályázatot ír ki a Kinizsi Pál Általános Iskola magasabb vezetői beosztásának ellátására, miután a korábbi pályázat eredménytelen lett. Az iskolát most az igazgatóhelyettes vezeti. Sikeres pályázat esetén az új igazgató december elsejétől 2015. július 31-éig irányíthatja az oktatási intézményt.
Elfogadták azt is, hogy ezúttal is csatlakozik a város a Bursa-ösztöndíjpályázathoz. Az önkormányzat a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló, felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók részére 2001-ben 2000–5000 Ft/fő/hó, 2002–2003-ban 2000–4000 Ft/fő/hó, 2004–2007-ben 2500–4000 Ft/fő/hó, 2008-ban 6000 Ft/fő/hó, 2009-ben 5500 Ft/fő/hó összeg erejéig nyújtott támogatást.
Igent mondott a plénum arra is, hogy az önkormányzat a városi sportuszoda épületét és a működtetéshez szükséges ingó vagyontárgyakat határozatlan időtartamra a Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. részére bérbe adja. Ezek bérleti díja havi nettó kétmillió forint, s a rezsi is a bérlőt terheli.
A közgyűlés döntése értelmében hatályát veszti december 22-én a debreceni önkormányzati képviselő-testület rendelete, amely lehetővé teszi a tilosban hagyott gépjárművek kerékbilincselését és elszállítását. Addig újra alkalmazzák ezeket a retorziókat.

Kerékbilincselés
A mostani változtatást az tette szükségessé, hogy a közbiztonság és a közrend védelmében és fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó törvény keretei megváltoztak, s ez több ponton befolyásolta azt az 1999-es törvényt, mely alapján az önkormányzat megalkothatta a rendeletet.
Az idei törvény megszüntette az önkormányzat rendeletalkotási hatáskörét, és az Igazságügyi és Rendészeti Miniszternek adott jogosultságot arra, hogy rendeletben szabályozza a kerékbilincs alkalmazásával, a járművek elszállításával és az ezek miatti költségekkel kapcsolatos szabályokat. A közterület-felügyelet szeptember 1. óta nem alkalmazza a fenti retorziókat, s a közgyűlési előterjesztés még azzal számolt, hogy az új szabályozás szeptember 15-éig elkészül. A csütörtöki tanácskozáson Kósa Lajos polgármester elmondta, hogy legfrissebb információik szerint ez mégsem történik meg, viszont december 22-ig vélhetően igen. Az önkormányzat csak új rendeletet nem hozhat, a meglévőt azonban megtarthatja.

Személyi kérdések
Nem támogatta a képviselő-testület többsége a szocialista frakció indítványát, hogy Tóth Csaba volt városatyát, ismert helyi vállalkozót válasszák be a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. felügyelő bizottságába. Ez a testület – Kállai Gábor (MSZP) halála óta – nem teljes létszámmal működik. Papp László, a Fidesz-képviselőcsoport elnöke kijelentette: nem támogatják a jelölt megválasztását, mivel „nem teszi optimistává őket az M3 Kft. élén végzett, korábbi tevékenysége miatt”, ezért a szocialisták tegyenek új javaslatot: Madarasi Istvánt, vagy Rónai Györgyöt elfogadnák a fideszesek. Ehhez csatlakozva Kósa Lajos polgármester Szathmári Károlyt is megfelelőnek nevezte a szocialisták közül, mivel ő is olyan személy, aki felesküdött a város érdekeinek képviseletére, s a gazdasági ügyekben is járatos. Ezt követően élénk vita bontakozott ki a két tábor tagjai között. Ennek során az MSZP-sek szóba hozták az AKSD új ügyvezető igazgatójának, Virág Lászlónak a kinevezését is, mondván, hogy hiába van erkölcsi bizonyítványa, attól még jogerős bírósági ítélet született ellene. Varga Zoltán (MSZP) pedig érdekes demokráciafelfogásnak nevezte azt, hogy a fideszesek akarnak a szocialisták elé tenni egy olyan listát, amiről választhatnak egy nevet. A vita végeztével – 12 igen, 4 nem és 29 tartózkodás eredményeként – a képviselő-testület többsége elutasította Tóth Csaba kinevezését.
Fegyelmi eljárást rendelt el a debreceni városi képviselő-testület közgyűlése Kovács Ferenc, a Debreceni Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka ellen. A vizsgálatot Mándi László, a Hajdú–Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója kezdeményezte, szakmai felügyeleti jogkörénél fogva. Ilyen esetben a közgyűlésnek mérlegelési jogköre nincs, a törvény szerint az eljárást meg kell indítania. A mostani esetben ennek az az alapja, hogy a városi tűzoltóság – egy országos ellenőrzés időpontjában – nem rendelkezett kellő számú, megfelelő képzettségű tűzvizsgálóval, akik egy-egy vizsgálat lefolytatására esetenként kijelölhetők.

A 2009. szeptember 24-i közgyűlés

A nehéz helyzetbe jutott lakáshitelesek védelme érdekében fogadott el rendeletet a debreceni önkormányzati képviselő-testöület. A 2009. szeptember 24-i közgyűlésen döntés született a repülőtérrel kapcsolatos elszámolásokról is.

A nehéz helyzetbe került lakáshiteleseket védő törvényt szerint az érintett önkormányzatokat elővásárlási jog illeti meg többek között akkor, ha az adós vagy a zálogkötelezett kéri a bérleti jog megszerzését. Az új jogcím alapján az jelentkezhet bérlőnek, aki legalább 6 éve bejelentett debreceni lakóhellyel rendelkezik, s nekik is a piaci támogatott lakbért kell fizetniük.
Elfogadta a plénum azt is, hogy a 62. életévüket betöltött, és nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásában, illetve időskorúak járadékában részesülő személyek – az életminőségük javítása érdekében – immár nemcsak a Nagyerdei Gyógyfürdőben, hanem a Kerekestelepi Strandfürdőben is igénybe vételével is élhetnek az évi hét ingyenes fürdőzés lehetőségével.
A repülőtéri elszámolással kapcsolatos határozat alapján az önkormányzat a Xanga Holding Kft. – tagi hitel megtérítésére vonatkozó – követelését nem fogadja el, mivel a céggel az Airport Debrecen Kft.-nek kell elszámolnia. Az Airport Debrecen Kft. üzletrészének értékesítésével kapcsolatos elszámolás során az önkormányzat – saját tőkéje csökkenésének megtérítése címen – 88,5 millió forintot és a kamatát fizeti meg a Debreceni Vagyonkezelő Zrt.-nek.
Döntöttek a képviselők arról is, hogy az önkormányzat pályázatot nyújt be  – az Észak-Alföldi Operatív Program keretében – az Erzsébet Utcai Bölcsőde bővítése és felújítása érdekében. A 89 millió forintba kerülő munka révén a tagintézmény 65 férőhellyel működne. Egy másik határozat értelmében az önkormányzat pályázatot nyújt be a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében – "Szociális képzések fejlesztése, szakemberek képzése, továbbképzése és készségfejlesztése, valamint a helyi fejlesztési kapacitások megerősítése" tárgyában – 20 millió forint vissza nem térítendő támogatás elnyerésére.
A közgyűlés pályázatot nyújt be a "Gyermekjóléti alapellátások és a gyermekvédelmi szakellátások fejlesztésének támogatása" nevű felhívásra is, nevelőszülői hálózat létrehozása érdekében. Ehhez 1,5 millió forintot igényel a város.
Ismét világverseny helyszíne lehet a cívisváros: a képviselő-testület döntése alapján a Junior U20 Jégkorong Világbajnokság Divízió II-es Csoport döntőjét rendezik meg Debrecenben 2009. december 12. és 20. között a Főnix Csarnokban. A magyar válogatott mellett a brit, a dél-koreai, a spanyol, a kínai és a mexikói válogatott vesz részt a sporteseményen. A kísérőkel együtt 190–200 személy várható a világbajnokságra. Ez alkalommal ismét lehetőség nyílik a magyar csapat előtt arra, hogy feljusson a divízió I-es versengéssorozatba. Az önkormányzat a lebonyolításhoz szükséges sportlétesítményekkel és 10 millió Ft anyagi támogatással járul hozzá a rendezéshez, a szövetség pedig vállalja az önkormányzati szerepvállaláson túli költségek finanszírozását.
Végül a közgyűlése zárt ülésen döntött a DMJV Idősek Háza magasabb vezetőjének kinevezéséről. A testület hat jelentkező közül, illetve öt érvényes pályázat alapján Széll Enikő Ágnest bízta meg az intézmény vezetésével. Kinevezése határozatlan időre szól, 4 hónap próbaidővel.

Forrás: debrecen.hu

-kt-

Debrecen Online - debon.hu


Szólj hozzá Debrecen fórumán