A Fidesz is támogatta Debrecen 2010-es költségvetését

Csaknem háromórás vita után fogadta el Debrecen idei költségvetését a város közgyűlése a januári első ülésén.A 45,9 milliárd forintos kiadási főösszegű költségvetés 2,7 milliárd forintos hiánnyal és ugyanekkora hitelfelvétellel számol, így a város hitelállománya 21 milliárd forint marad.

A Fidesz

Kósa Lajos polgármester lőadását követően Papp László, a Fidesz képviselőcsoportjának elnöke azokra a kényszerűségekre hívta fel a figyelmet, amelyek miatt csak ilyen költségvetést lehetett összeállítani, s elfogadásra javasolta az idei büdzsé tervezetét. A frakció azt is indítványozta, hogy a tervezetthez képest 20 millió forinttal kevesebbet költsön a város az önerős útépítésekre, s az így nyert pénzt lakótelepi utak rendbetételére fordítsa.A közgyűlés végül 32 igen és 16 nem szavazattal elfogadta Debrecen 2010-es költségvetését.

A cívisváros idei költségvetésének elfogadása után a pénzbeli és

Debrecen

természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól szóló rendeletet módosította a képviselő-testület.  Téma volt Debrecen és Nagyszalonta közös pályázata is, melyet szintén támogattak a képviselők.  A fentiek mellett közterületek elnevezéséről is döntött a közgyűlés.  Lemondott tisztségéről Herboly Domonkos, a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Kodály Kórus vezetője.  A képviselő-testület a közgyűlés végén zárt ülésen a Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza igazgatójának kinevezéséről döntött. A tisztségre Kmetti Bélánét, a jelenlegi intézményvezető ápolót nevezték ki 2010. február 1-jétől határozatlan időre.

Forrás: www.debrecen.hu


-kt-