A közgyűlés előtt letette esküjét Komolay Szabolcs képviselő

Debrecen Megyei Jogú Város közgyűlését ismét összehívták. Ezúttal 2011. június 9-i rendes ülésén tárgyaltak a képviselők a várost érintő ügyekről.

stadion


Az esemény keretében letette képviselői esküjét a 9. választókerületben (Lencztelep, Biczó István kert és környéke) június 5-én megválasztott Komolay Szabolcs (Fidesz). Az új képviselő a Nemzeti Közlekedési Hatóság légügyi elnökhelyettesének kinevezett – s ezért képviselői mandátumáról szükségszerűen lemondott – Győri Gyula helyébe lépett.

Ezt követően Kováts Ákos, Debrecen főépítésze bemutatta a nagyerdei stadion-rekonstrukció előkészítő vázlattervét, amelyet átadtak a Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft.-nek. Ezen vázlatterv alapján lehet majd kiírni a tényleges tervezés közbeszerzési pályázatát, majd ezt követően a kivitelezőit.


DEOEC

Az Egészségügyi Járóbeteg Központ a DEOEC-cel együttműködve végezi a jövőben a városi járóbeteg-szakellátásá



A város a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzattal közösen megalapította az Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt-t. A közgyűlésen elfogadott szándéknyilatkozat pedig azért készült, hogy az Egészségügyi Járóbeteg Központ a DEOEC-cel együttműködve végezze a városi járóbeteg-szakellátását.

Forrás:debrecen.hu


-kt-

Debrecen Online - debon.hu