",,A PALLÓ FELNŐTTKÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ SZOLGÁLAT" Debrecenben is
„A PALLÓ FELNŐTTKÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ SZOLGÁLAT” ORSZÁGOS HÁLÓZATÁNAK KIÉPÍTÉSE pályázati program debreceni szakmai módszertani napját tartották meg múlt héten a munkáltatóknak, munkavállalóknak, munkaközvetítőknek a DMK Belvárosi Közösségi Házában.
A Palló felnőttképzési tájékoztató szolgálat célja a közművelődési intézmények felnőttképzési szolgáltatásának bővítése. A programot 2006. szeptember 1-jén kezdték a Budapesti Művelődési Központ munkatársai azzal a céllal, hogy segítsék a munkájukat vesztett embereket visszajuttatni a munkaerő-piacra, valamint bekapcsolni a felnőttképzésbe. 2008-ban már 1200 fő fordult meg a BMK információs irodájában. Az iroda szolgáltatásai ingyenesen vehetők igénye, a tájékoztatás telefonon, elektronikus levélen keresztül történik, de a WEB - kamera és a személyes tanácsadás is igénybe vehető.
A Palló-programba - a két budapesti helyszín mellett - három vidéki város kapcsolódik be: Debrecen, Veszprém és Békés. A megvalósuló projekt lényege, hogy 2010. szeptemberétől a Debreceni Művelődési Központ is információkat szolgáltathat a munkakeresőknek arra vonatkozóan, hogy hogyan vehetnek részt a felnőttképzésben. Tanácsot adunk az érdeklődőknek, hogy hová fordulhatnak segítségért, ha munkát keresnek.

-kt-
Debrecen Online - debon.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán