Arculatformáló fejlesztések
A 2007-2013-as Európai Uniós pályázati időszakban Debrecen 40 milliárd forintos támogatást remél helyi fejlesztések megvalósítására. Ezek a beruházások alapjában meghatározhatják a város formálódó arculatát, s főként a helyi közlekedés fejlődését irányozzák elő.
A jövőben megvalósításra váró legfontosabb projektek a belváros forgalmát tehermentesítő nyugati kiskörút építésével kapcsolatos ingatlanfejlesztések, a gyógyfürdő rekonstrukciója, a multimodális közösségi közlekedési logisztikai központ megépítése, valamint a Nagytemplom és a Református Kollégium közötti park (Emlékkert) rehabilitációja.
A kiskörúti beruházás 1,2 milliárd forintba kerül, melynek 70%-át Európai Uniós forrásból finanszírozzák. Pajna Zoltán, gazdasági ügyekért felelős alpolgármester elmondta: a Nyugati Tehermentesítő Kiskörút kialakítása három ütemben valósulna meg.

A beruházások alapjában meghatározhatják a város formálódó arculatát
Az elsőben történik meg az Arany János és a Miklós utca közötti szakasz kisajátítása, a másodikban ugyanezt megteszik a Miklós és Erzsébet, valamint a Hatvan és Mester utcák közötti szakaszon, harmadik lépésként pedig a Hatvan és a Csemete utca közötti rész nyomvonalán kezdődik meg az eljárás. Ezzel együtt a körút területén a Cívis Ház Zrt. olyan ingatlanfejlesztési koncepciót készített elő, amely jelentősen segítheti a körút megvalósítását. Ezekre az önkormányzat részben már szerződést vagy előszerződést kötött a befektetőkkel.
A tervek szerint az építkezés négy öt év alatt befejeződhet.
Másik jelentős és nagy érdeklődésre számot tartó fejlesztés az új Multimodális Közösségi Közlekedési Logisztikai Központ megépítése. Ez a helyi és a távolsági közlekedést hangolná össze és mintegy 100 ezer utast szolgálna ki. A logisztikai központot a Nagyállomás mellett alakítják ki. Ezzel együtt megújulnak a vasútállomás peronjai, mozgólépcső segítené a mozgássérült utasok közlekedését az épületen belül, megszűnne a nagyállomás előtt a villamos körforgalma, a helyén lévő teret parkosítanák és díszburkolattal látnák el.

Nagy érdeklődésre számot tartó fejlesztés az új Multimodális Közösségi Közlekedési Logisztikai Központ megépítése
A beruházás költségeit 20 milliárd forintra tervezik, a megvalósítás azonban attól függ, hogy a 2007-2013 közötti uniós költségvetési időszakban város a 2-es villamosvonal és a közlekedési központ megépítésével, valamint az Integrált Városfejlesztési Stratégia kidolgozásával kapcsolatos pályázatok révén elnyeri-e a várt 40 milliárd forintos támogatást az EU-tól. Az építési terveket egyébként várhatóan augusztusra véleményezi és engedélyezi az önkormányzat által megbízott tervzsűri. A központot a remények szerint legkésőbb 2015-re építenék meg.
További fejlesztéseket tervez a város a gyógyfürdőben 2008-2010 között.
A továbbiakban megújulna a Nagytemplom és a Református Kollégium közötti Emlékkert is, A beruházás során megszépülne az itt található park és méltó módon mutatnák be az egykori Szent András templom feltárt maradványait is. Utóbbi esetében a templom harangtornyának, a Vöröstorony darabjait egy toronysisakot formázó üvegtető védené. A megvalósításhoz itt is uniós támogatásra van szükség, s a pályázat kedvező elbírálása esetén már 2009-ben elkezdődhetnek a munkálatok. A beruházás összköltsége mintegy 100-110 millió forint lenne, ennek maximum 85%-át lehetne pályázati támogatásból finanszírozni.
[Forrás: debrecen.hu]