Barokk hangverseny a Liszt teremben

Február 26-án csütörtökön, 19 órai kezdettel, az Universitas - Debrecen hangverseny-sorozat keretében a Liszt Ferenc Kamarazenekar lép fel a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt termében. A barokk hangversenyen Händel, J. S. Bach, C. Ph. E. Bach és W. F. Bach művei hangzanak majd el.

Az 1963-ban alapított Liszt Ferenc Kamarazenekar nemcsak a magyar, hanem a világ zenei életének élvonalába is tartozik. A budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatóiból alakult együttes fennállása óta szinte minden kontinensen fellépett már s olyan világhírű hangversenytermekben is játszottak mint a Carnegie Hall New Yorkban, a Suntory Hall Tokyoban, a Sydney Operaház, a párizsi Théâtre de la Ville vagy az amszterdami Concertgebouw.

 

Első művészeti vezetőjük a felejthetetlen egyéniségű és szakértelmű Sándor Frigyes volt, aki meghatározó szerepet játszott a kamarazenekar munkájában. 1979-ben bekövetkezett halála óta a koncertmester Rolla János vezeti az együttest.

Rendszeresen hangversenyeznek Európa szinte minden országában; fellépnek többek között Ascona, Besancon, Edinburgh, Flandria, Helsinki, Luzern, Montreux, Prades, Salzburg, Santander és Moritzburg híres fesztiváljain.

 

Debreceni Egyetem

Február 26-án a Liszt Ferenc Kamarazenekar lép fel a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt termében

 

Koncertjeiken és lemezeiken számos kiváló magyar és külföldi szólistákkal játszottak együtt: Maurice André, Martha Argerich, Pierre Fournier, Heinz Holliger, David Ojsztrah, Jean-Pierre Rampal, Szvjatoszlav Richter, Msztyiszlav Rosztropovics, Isaac Stern, Henryk Szeryng, Schiff András, Pauk György, Frankl Péter, Hansjörg Schellenberger, Emmanuel Pahud, Vadim Repin, Starker János, Midori, Steven Isserlis és a Laredo Trio neve említhető kiemelt helyen.

 

Műsor:

- Händel: D-dúr concerto grosso op. 6 no. 5
- J. S. Bach: III. Brandenburgi verseny BWV 1048
- W. F. Bach: F-dúr szimfónia, Falck 67
- J. S. Bach: VI. Brandenburgi verseny BWV 1051
- C. Ph. E. Bach: B-dúr szimfónia no. 2. H 658

 

[Forrás: debrecen.hu]

 


Debrecen Online - debon.hu

Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum