Debreceni siker

Debreceni sikerrel kezdődött a négy napon át tartó 53. Bocskai István nemzetközi ökölvívó-emlékverseny az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

Hazai szempontból a legfontosabb: kiváló bokszolással mutatkozott be a DVSC bunyósa, Móna Imre a 75 kilósok mezőnyében. A horvát Anth Cepót 19:3-ra páholta el. Szerdán ő volt az egyetlen hajdú-bihari versenyző, aki kötelek közé lépett. Csütörtökön már heten próbálkoznak a megyénkből, köztük ismét színre lép Móna. Összességében a magyaroknak eddig nem sok babért termett, és a szakértők szerint olyan erős a mezőny, hogy már az is bravúrnak számítana, ha a mieink közül valaki döntőbe jutna.

 

53. Bocskai István nemzetközi ökölvívó-emlékverseny

Debreceni sikerrel kezdődött a négy napon át tartó 53. Bocskai István nemzetközi ökölvívó-emlékverseny

 

Jellemző, hogy a negyedik párban az orosz világbajnok, Szergej Vodopijanov (57 kg) a kubai olimpiai bronzérmest, Yasniel Toledót búcsúztatta. A szigetországiak meglepetésre rosszul startoltak. Az első három reprezentánsuk kiesett, de később bizonyították, nem véletlenül tartják őket számon a világ legjobbjai között.

 

A Bocskai történetének legszínvonalasabb viadalán 17 ország összesen 125 sportolója mérlegelt. Csütörtökön 14 órától folytatódik a pofozkodás.

 

[Forrás: debrecen.hu - deol.hu]

 


Debrecen Online - debon.hu

Szólj hozzá Debrecen fórumán! MCOnet Fórum