Egységes tömegközlekedési tarifarendszer Debrecenben
Az utazók többsége jól jár az új, egységes helyi tömegközlekedési tarifa- és bérletrendszerrel, amelyet július 1-jétől vezetnek be - közölte Kósa Lajos (Fidesz) debreceni polgármester csütörtökön sajtótájékoztatón.
A polgármester emlékeztetett rá, hogy a helyi DKV Debreceni Közlekedési Zrt. a város önkormányzata döntése értelmében július 1-jétől a villamos- és trolibuszhálózat mellett a helyi autóbusz-közlekedést is működteti.
Ezért új egységes tarifa- és bérletrendszert dolgoztak ki, amely a jelenlegi három bérletfajta helyett egységes kombinált bérlet bevezetését jelenti, s ezzel mindhárom járműtípuson lehet utazni.
Kósa Lajos utalt arra, hogy július 1-jétől 5 százalékos áfaemeléssel kell számolni, ennek ellenére lesz olyan bérletkombináció, amelynek az ára csökken Debrecenben.
Példaként említette az általános összevont városi kombinált bérleteket, amelyek jelenleg 6.700 forintba kerülnek, az áfaemelés után 6.980 forint lenne az áruk, de az új tarifarendszerben csak 5.890 forintot kell érte Debrecenben fizetni.
A polgármester ugyan elismerte, hogy ez 730 forinttal több, mint a megszűnő kizárólagos autóbuszbérlet jelenlegi ára, viszont valamennyi tömegközlekedési eszközön használható.
Csökkenne a kombinált tanuló- illetve nyugdíjasbérletek ára is: a jelenlegi 3.500, illetve az új áfával számított 3.650 forint helyett 2.980 forintra.
Egy vonaljegy ára egységesen 240 forintba kerül július 1-jétől, ha a járművön vásárolják meg, akkor 300 forintot kell érte fizetni.
Kósa Lajos utalt arra, hogy egyedül azok járnak rosszabbul, akik eddig kizárólag villamosbérletet vásároltak, nekik ugyanis 2.200 forinttal többet kell fizetniük, mint eddig, bár ezentúl a villamos mellett ők is valamennyi tömegközlekedési eszközt igénybe vehetik.
Az új tarifarendszer bevezetésével egyidejűleg - amelyet a közgyűlésnek még el kell fogadnia - megszűnnek a korábbi szakaszhatárok, vagyis átszállás nélkül el lehet jutni majd a város egyik végéből a másikba - mondta Kósa Lajos.
Forrás: fidesz.hu
-kt-

Debrecen Online - debon.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán!