Elfogadták a Csungking városával kötendő testvérvárosi megállapodást

Debrecen Megyei Jogú város közgyűlése 2011. október 27-én tartotta meg rendes ülését, amelyen elfogadták a debreceni rendőrség május és szeptember közötti munkájáról szóló beszámolót is.

kínai Csungking v



A térfigyelő kamerák jó szolgálatot tettek a rend fenntartásában: többek közt biciklitolvajt, kábítószer-fogyasztókat, garázdálkodókat fogtak el a segítségükkel. Szó esett arról is, hogy ildomos volna kamerát elhelyezni a Petőfi téren is, amely területen főleg prostitúció és azzal kapcsolatos bűncselekmények zajlanak. A városatyák arra kérték még a rendőrséget, hogy hatékonyabban lépjen fel a kábítószerekkel való visszaélések ellen.


A képviselők két, Debrecen és Kína viszonyát alakító ügyben is határoztak. Elfogadták a Belső-Mongol régió kulturális hivatalával megkötött együttműködési, valamint a Csungking városával kötendő testvérvárosi megállapodást.


Forrás: debrecen.hu

-kt-

Debrecen Online - debon.hu