Elkezdődtek az intézmény-felújítások

Megkezdődtek a szokásos nyári intézmény-felújítások Debrecenben, amelyek érintik a város szociális, egészségügyi és oktatási intézményeit is.
A munkálatok várható menetéről, ütemezéséről a Fazekas-gimnáziumnál tartott mai sajtótájékoztatón Papp László frakcióvezető elmondta, hogy az önkormányzat saját forrásból évente 4-500 ezer forintot fordít az intézményei felújítására. Ez a legutóbbi 4 évet tekintve összesen mintegy 2 milliárd forintot ráfordítást jelentett. Hangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy ez jelentős összeg, csak a legszükségesebb munkák és a balesetveszély elhárítására elegendő. Nagyobb mértékű felújításokra csak pályázati forrásokból volna lehetősége az önkormányzatnak. Ennek érdekében tavaly 5 intézmény felújítására pályázott a város központi támogatásra, sajnos eredménytelenül. Ezért az idén már csak 3 pályázatot nyújtottunk be pályázatot: a Fazekas Mihály Gimnázium felújítására és komplex akadálymentesítésére, az Ady Endre Gimnázium bővítésére, felújítására és akadálymentesítésére, a Százszorszép Óvoda belső felújítására és átalakítására, összesen 1,2 milliárd forintos tervezett költségvetéssel, 85 százalékos támogatás elnyerésére.  

Jenei Imre, a körzet önkormányzati képviselője azt vetette fel problémaként, hogy az intézményfenntartásra nyújtott állami támogatás mértéke a korábbi 90%-ról mára 50-60 %-ra csökkent, amely jelentős gondokat okoz mind az intézményvezetőknek, mind a fenntartó önkormányzatoknak. A Fazekas Mihály Gimnáziumban például már időszerű volna a teljes külső, belső felújítás, amelyre már háromszor próbált a város pályázati támogatást szerezni, de eddig még nem kapott. Az iskola teljes felújítása 572 millió forintba kerülne. Az idei felújítás során ennek az épületnek a balesetveszélyessé vált homlokzati elemeit távolítják el,  az intézmény Tóth Árpád utcai épületében pedig az elektromos hálózatot újítják fel, összesen 4,5 millió forintért.

Az önkormányzat költségvetésében idén 400 millió forint áll rendelkezésre intézmény-felújításra, amelyből várhatóan 105-110 intézményben tudják a szükséges munkákat elvégezni

(Forrás: debrecen.hu)

-kt-


Debrecen Online - debon.hu


Szólj hozzá Debrecen fórumán!