Kelet és Közép-Európa egyik meghatározó regionális logisztikai központja valósul meg Debrecen

A Debreceni Nemzetközi Repülőtéren megvalósuló cargo és logisztikai bázis első ütemének kivitelezési munkái elérték az épület legmagasabb pontját, így 2011. december 7-én bokrétaavató ünnepség került megrendezésre.
A logisztikai csarnok üzembe helyezésére decemberben kerül sor. A beruházás újabb munkahelyeket teremt a városban, valamint nagy mértékben javítják Debrecen gazdasági potenciálját.

debrecen

A Debreceni Nemzetközi Repülőtéren megvalósuló cargo és logisztikai bázis első ütemének kivitelezési munkái elérték az épület legmagasabb pontját


Debrecen Megyei Jogú  Város Önkormányzata 2010. májusában írt ki nyilvános pályázatot a Debreceni Nemzetközi Repülőtér területén cargo és logisztikai bázis létesítésére, melyet a XANGA Investment & Development cégcsoporthoz tartozó Saigo Port Kft. nyert el.

debrecen

A logisztikai csarnok üzembe helyezésére decemberben kerül sor


A tervek szerint 2015. év végéig mintegy 50 000 m2 alapterületű bázis valósul meg a repülőtér környezetében. A mintegy 600 millió forint értékű beruházás megvalósításához a a SAIGO Logistic Kft. 150 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programjának "Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése" című kiírása keretében.


-kt-

Debrecen Online - debon.hu