Korrupciómentességről szakemberektől Debrecenben
A Transparency International Magyarország 2009. december 1-én (kedd) rendezi meg az „Átláthatóbb közbeszerzés”szeminárium és tréning című rendezvényét Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában.
A rendezvény célja, hogy interaktív workshop keretében mutassák be az „Átláthatósági megállapodás” elnevezésű preventív módszert, amely garantálja a közbeszerzések tisztaságát.
A nemzetközi közbeszerzések során már sikerrel alkalmazott módszer lényege egyrészt egy, a közbeszerzésben résztvevő szereplők – ajánlatkérő, ajánlattevő – által közösen elfogadott – a korrupciót kizáró – dokumentum elfogadása, másrészt egy független monitor szervezet megbízása a folyamat ellenőrzésére.
A Transparency International nemzetközi korrupcióellenes szervezet, melynek célja átlátható és számonkérhető viszonyok megteremtése a közpénzek elköltése során. A TI munkamódszere a pozitív hozzáállású együttműködés a köz-, az üzleti és s civil szféra legszélesebb körével. Magyarországon 2006 vége óta, önkéntes civil kezdeményezés hatására működik TI tagozat.

A jelentkezéseket 2009. november 25-ig kérjük a diana.sebestyen@transparency.hu címen.
-kt-
Debrecen Online - debon.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán