Szelektív hulladékgyűjtés bevezetése Józsán
A szelektív hulladékgyűjtés története 2002-ig nyúlik vissza Debrecenben. - Jelenleg már 202 gyűjtősziget áll rendelkezésre. A szelektáltan gyűjtött szemét mennyisége 2004-hez képest több mint háromszorosára nőtt - emelte ki Kardos Marianna, az AKSD Kft. ügyvezető igazgatója a cég 2009. március 20-án tartott sajtótájékoztatóján.
Az újdonságot azért Józsán vezetik be kísérleti jelleggel, mert a jól elkülöníthető, fejlett infrastruktúrájú városrészben csaknem 13 ezren élnek, így a terület kellő statisztikai adattal is szolgál majd. A napokban minden józsai postalábába szórólapot és két darab zsákot dobnak be. A szelektíven gyűjtött hulladékot a kommunális szeméttel egy időben hetente szállítják el, majd a válogatócsarnokban osztják frakciókra. A jövőben az ingatlantulajdonosok a józsai közösségi házban, a gyűjtőautó sofőrjénél és az AKSD ügyfélszolgálatán is ingyenesen igényelhetnek plusz zsákokat a kiosztottakon túl. A társaság számít a lakosság együttműködésére és visszajelzéseire is. Sikeres fogadtatás esetén a város más pontjain is bevezetik a zsákos szelektív hulladékgyűjtést.
Somogyi Béla önkormányzati képviselő hozzátette: mindenki tehet a saját, helyi környezetében is a fenntartható fejlődésért. A városrész a politikus szerint jó táptalaj az efféle kezdeményezésekhez, hiszen öko-iskola és a környezeti nevelést középpontba helyező óvoda is működik ott, így akár a szülők is tanulhatnak gyerekeiktől.
(Forrás: debrecen.hu)

Debrecen Online - debon.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán!