Túl az első kilométereken
Megérkeztek Debrecenbe az új buszok mintadarabjai. 2009. július elsejétől 140 ilyen járművet helyez majd üzembe a helyi tömegközlekedés szolgáltatását nyártól végző DKV Zrt. A buszok egyikét a sajtó munkatársai ki is próbálhatták.
Nyártól összesen 140 új busz közlekedik majd Debrenben. A 40 darab Volvo B9LA-Alfa CIVIS 18 típusú - 18 méter hosszú, 53 utasülőhellyel rendelkező, összesen maximum 147 utast szállító - csuklós, valamint a 100 darab Volvo B9L-Alfa CIVIS 12 típusú - 12 méter hosszú, 28 utasülőhellyel és 72 állóhellyel rendelkező - szóló autóbuszok Euro 5-ös környezetvédelmi normáknak megfelelő dízelmotorral, alacsony padlós és klimatizált utastérrel rendelkeznek.
A technikai felszereltséget tekintve a legmodernebb technikával készült buszok külső és belső felépítése egyaránt a kor elvárásainak tesz eleget. Nagy gondot fordítottak a biztonságtechnikára, ugyanis az utastér padlózatát csúszásmentes felülettel látták el. A komfortos utazás érzetét egyfelől a légkondicionáló berendezés adja, másrészt pedig a beépített, kiegészítő fűtőberendezés az utastér fűtése mellett a motor előmelegítését és a páramentesítést is segíti. Az autóbuszokban úgynevezett vizes fűtésrendszer található, melynek működése a két csöves fűtőradiátorokkal és ventillátorokkal manuálisan és automatikusan is vezérelhető.
A buszok gyártására két cég pályázott, végül a Mercedes és Volvo versenyéből az utóbbi került ki győztesen. Ezzel a döntéssel a magyar ipart is támogatja a város, mivel a 140 buszból 100 darab karosszériájának összeszerelését Székesfehérváron végzik.
A helyi tömegközlekedés szervezésére 2008. március 19-én írt ki pályázatot Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata. A versenyt a Hajdú Volánnal szemben a DKV Zrt. és az Inter Tan-Ker Zrt. alkotta konzorcium nyerte, amely ezzel vállalta az új járművek beszerzését is. A konzorcium ez év július elsejétől szervezi majd a debreceni tömegközlekedést, s az új buszok is ekkor indulnak első útjukra. Ennek ellenére a sajtó képviselői már kipróbálhatták az egyik friss szerzeményt, mely ezzel megtette első kilométereit Debrecen utcáin.

Kósa Lajos polgármester a magasabb színvonalú utasszállítást emelte ki a tájékoztatón
Kósa Lajos polgármester a járműveket bemutató tájékoztatón elmondta: a pályázati kiírás célja az volt, hogy olyan szolgáltatás induljon el a cívisváros tömegközlekedésében, melynek keretében a jelenleginél magasabb színvonalon és lehetőleg nem drágábban végezhető az utasok szállítása.
Kiemelte, azzal, hogy a DKV Zrt. szervezi majd a helyi tömegközlekedést, nem romlik a megyei, azaz a helyközi utasszállítás színvonala. Kósa Lajos szerint annak fejlesztésére is szükség van, ám első körben a városban meglévő gondokat orvosolják.
[Forrás: debrecen.hu]
Debrecen Online - debon.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán!