Turista csalogató fejlesztések
A turisták által egyik leglátogatottabb debreceni intézményben a MODEM-ben is jelentős változásokat hozhat a nyári idegenforgalmi szezon, hiszen amellett, hogy új, nagyszabású kiállítással is készül a galéria, több területen fejlesztenék az intézmény infrastruktúráját. A MODEM ugyanis 2013-ra Közép-Európa egyik legjelentősebb modern kulturális és művészeti intézményévé kíván válni. Ennek érdekében a galéria tovább bővítené a meglévő kiállító- és bemutatótermeket. Ez a projekt alapvetően új tartalmat kínálna a látogatóknak, s a debreceni közönség mellett a korábbinál hatékonyabban nyitna a régió, az ország lakossága és a külföldi turisták felé. A projektben szerepel egy szoborpark, egy nemzetközi színvonalú multimédiás bemutató-és programterem kialakítása, valamint az audiovizuális alkotásoknak egy úgynevezett led-falat helyeznének el a galériában. Ez a beruházás a tervek szerint mintegy negyedmilliárd forintba kerülne, amiből az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács 224 milliós támogatási összeget vállalt magára.
Gulyás Gábor a MODEM igazgatója sajtótájékoztatón elmondta, arra törekednek, hogy az intézmény minél inkább a látogatóbarát funkciót erősítse, ám ahhoz, hogy az érdeklődés megnőjön a galéria iránt, nívós kiállításokat kell Debrecenbe hozni.
Pajna Zoltán, alpolgármester a várható beruházásokkal kapcsolatban kiemelte, a nyári, pezsgő időszakban számos fejlesztés várható a városban. Korábbi terv, hogy felújítják a Nagytemplom mögötti romkertet. A Szent András Templom maradványi fölé üvegfedelet húznának és vaskerítéssel vonnák körbe. Emellett a környéken díszburkolatot építenének és megújulna a növényzet is.
A romkert mellett teljesen átépítenék a Hal közben található teret is, mely leendő szökőkútjával, köztéri szobraival, padokkal és ugyancsak díszkő-burkolatával a város szívének egyik legkellemesebb pihenőövezetévé válhat hamarosan.
Debrecen nívójához járulhat még hozzá az a kezdeményezés, mely révén eddig 23,5 kilométer kerékpárút épült a városban. A következő években az a cél, hogy a sugárban elhelyezkedő kerékpárút-szakaszokból valódi, összesen 48 kilométer hosszú hálózat alakuljon ki a városban. Ezt pályázati pénzekből próbálja megvalósítani az önkormányzat. A közterületek mellett az Aquaticum Élményfürdő is megújul majd, itt ugyanis új gyermekjátszót alakítanak ki új csúszdával és egyéb játékelemekkel.
A szintén közkedvelt Zsuzsi vasút is igényelné a megújulást. Pajna Zoltán elmondta, idén az önkormányzat pályázati pénz híján nem tudja elvégezni a szükséges pálya felújítási munkálatokat. A sikertelen próbálkozás ellenére azonban tovább pályáznak majd a beruházásra. Az alpolgármester hozzátette, a város idegenforgalmának élénkítésére elengedhetetlenek az infrastrukturális fejlesztések és fontos az új szolgáltatások bevezetése.
(Forrás: debrecen.hu)
Debrecen Online - debon.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán!