Villamosokat vesz a város
A 2-es nyomvonalon majdan közlekedő villamosok gyártója és a típusa még nem ismert, az új szerelvényekkel szembeni elvárásokat azonban már megfogalmazta az önkormányzat.
A Doberdó utca és a Nagyállomás között közlekedő járművek kényelmesebbek és korszerűbbek lesznek, mint a mostaniak. A 18 villamos várhatóan 2011-től szállítja az utasokat.
1911-ben indult első útjára a Nagyállomás és az Egyetem között ez a villamos, jó néhány éve azonban csak a nosztalgia járatok indításakor hozzák ki a remizből. Ehhez a villamoshoz képest a '70-es években gyártott szerelvények modernnek számítanak. A '90-es években azonban a sárga villamosokat részben újabbakra cserélték.
A jól ismert sárga FVV 1200-as gyártmányú villamos matuzsálemekből egyre kevesebb látható Debrecen utcáin. Többségük a DKV garázsában áll, helyüket a jövőben új típusú villamosok veszik majd át.

Az egyik villamos
Míg az FVV-k és a modern KCSV6-osok a Nagyállomás és az Egyetem között járnak, a 2-es nyomvonalon közlekedő szerelvények a Doberdó utcát és a Nagyállomást kötik majd össze részben közös pályán. A város elvárásai alapján az új villamosok sok tekintetben korszerűbbek a maiaknál. A járművek akadálymentesek lesznek, és könnyebben lehet majd le- és felszállni. Az utasok kényelmét pedig légkondícináló és utastájékoztató rendszer segíti. A műszaki előírások ismertek, a pályázati kiírásra jelentkező gyártókról és a szóba kerülő típusokról azonban egyelőre semmit nem árult el az önkormányzat.
A verseny tisztasága érdekében ez nem is kerülhet szóba. A beadási határidő letelte után derül az ki, hogy hány gyártó fog jelentkezni. Az tudható, hogy Európa jelentős gyártói bizonyos érdeklődést mutatnak a tender iránt - mondta el Nyulasi András programfelelős.
A gyártók ajánlatát február 24-ig várja az önkormányzat. Várhatón 2011 tavaszán fogja szállítani az utasokat a 18 új szerelvény. A villamosok megvásárlása mellett mintegy 8 kilométer sínpálya és 12 akadálymentesített megálló is épül. Az uniós program összesen 17,6 milliárd forintba kerül.
[Forrás: debrecen.hu]
Debrecen Online - debon.hu
Szólj hozzá Debrecen fórumán!