Itt a megoldás a honvéd középiskola túljelentkezéseire

Megbeszélést tartott Papp László, Debrecen polgármestere és Benkő Tibor honvédelmi miniszter arról, hogy tagintézményt kapjon a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium. Az iskolába minden évben többszörös a túljelentkezés, most megoldódni látszik a probléma.  

A polgármester és a honvédelmi miniszter a debreceni találkozón egyetértettek abban, hogy a honvédelmi oktatás fontos, ezért stratégiai kérdés a fejlesztése. A megbeszélésen Ruszin Romulusz humánpolitikáért felelős helyettes államtitkár is részt vett.  
 
Minden évben többszörös a túljelentkezés, Hajdú-Bihar megyéből és országosan is rengeteg fiatal akar csatlakozni az iskolához. Újabb képzési helyszínt hoznának létre a térségben annak érdekében, hogy minél több érdeklődő fiatalt részesítsenek megfelelő oktatásban. A Hajdú-bihari megyeszékhelyen működő iskola tagintézményeként működne az újabb intézmény a Magyar Honvédség közleménye szerint.  
 
 
A megbeszélésen
A megbeszélésen
 
    
A résztvevők Nyíregyházát jelölték ki lehetséges képzési helyszínnek. A város polgármestere, Kovács Ferenc tervekkel is előállt, az új intézmény épülete papíron már kész is. Stratégiailag fontos, hogy a kadétok támogatást és szakmai segítséget kaphatnak majd a városban lévő MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred katonáitól is, így a szabolcsi megyeszékhely valóban kitűnő választásnak bizonyul.  
 
A Honvédelmi Minisztérium honvédkadét-programjával segíti majd az iskolákban a képzést, illetve az oktatási módszerek fejlesztésében és megújításában is részt vállalnak. A HM közleményében kitért rá, hogy nemsoká több, a tervek szerint 8-10 honvéd középiskola és kollégium is létesülni fog országszerte, amelyek biztosíthatják a tisztképzés és altisztképzés utánpótlásának bázisát. Ezek mintájául szolgál majd a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium. 

 

 

M. A. 

Forrás és fotó: Papp László/ Facebook