Mesterségek Ünnepét rendezik meg Debrecenben

A felújított Tímárház átadásával, három megye kézműveseinek bemutatkozásával és vásárával rendezik meg a Mesterségek ünnepét szeptember első szombatján Debrecenben - jelentették be a szervezők.

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere azt mondta, hogy a város kulturális életének építésében nem csak a nagy intézmények fontosak, mint például a színházak, hanem a kisebb közösségi terek fejlesztése is. Utóbbiakra példaként említette a közelmúltban felújított Borsos-villát és a most megújult Tímárház-kézművesek házát. A Tímárház különleges hely, amely őrzi és bemutatja a város kézműves hagyományait, miközben maga az épület Debrecen egyetlen eredeti helyen megőrzött ipartörténeti épülete - jelezte az alpolgármester:

timarhaz

Puskás István utalt rá, hogy a járványhelyzet miatt elmaradt budapesti mesterségek ünnepe helyett több vidéki helyszín, köztük Debrecen ad otthont idén kisebb, hasonló programoknak. A Mesterségek ünnepe az Észak-Alföldön, Debrecenbe kéne menni elnevezésű programban három megye - Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg - kézművesei mutatkoznak be szombaton a Dósa nádor téren, tovább erősítve a cívisváros regionális kulturális központi szerepét - fűzte hozzá. Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója kiemelte: a regionális népművészeti központként is működő Tímárház felújításához 120 millió forint vissza nem térítendő pályázati forrást használtak fel, amit 20 millió forinttal egészített ki Debrecen önkormányzata. A felújítás során új közösségi tereket, előadókat is kialakítottak.



MTI/T.D.