Modern technológiával felszerelt húsüzemet adtak át Hajdúszoboszlón
Átadták a Hortobágy-Faluvéghalma Kft modern technológiával felszerelt húsüzemét, ahol 10 embert foglalkoztatnak majd.
A beruházás 1,4 milliárd forintba került, melyhez 50 százalékos állami és európai uniós támogatás fél millió forint volt. A húsüzem 13 hónap alatt készült el, melynek során az új épületeket a legmodernebb technológiai vívmányokkal látták el, ahol megújuló energiát alkalmaznak működésükhöz.
Hazánkban egyedül a Hortobágy-Faluvéghalma Kft-nél rendelkeznek wagyumarha tenyészettel
Nagy István agrárminiszter szerint a vállalat húsüzemének megnyitása hozzájárul a mezőgazdaság fellendítéséhez. A Hortobágy-Faluvéghalma Kft-nél 2014-ben tulajdonosváltás történt, azóta pedig jelentős fejlesztéseket valósítottak meg.
Katona Imre, a Hortobágy-Faluvéghalma Kft ügyvezetője elmondta, hogy szarvasmarha telephelyeiken pásztoroló legeltetéssel foglalkoznak és hazánkban egyedül ők rendelkeznek Japánból származó wagyumarha-tenyészettel.
A húsüzembe negyedévente levágva érkeznek a marhák. A pályázatban vállalták, hogy 10 főt foglalkoztatnak, de jelenleg már 14 fővel dolgoznak együtt.
BG
Forrás:MTI, HAON
A képek illusztrációk