Nagyon modern lesz a hajdúszoboszlói multifunkciós rendezvényközpont

Tavaly decemberben jelentették be, hogy multifunkciós rendezvényközpontot építenek Hajdúszoboszlón. Most végre elkészült a létesítmény látványterve.

Hajdúszoboszlón állami támogatással létrejövő multifunkciós rendezvénycsarnok építését 2020 decemberében online sajtótájékoztatón jelentette be Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő. A döntést indokolta, hogy a nyárhoz kötődnek a legkellemesebb emlékek, ezért arra gondoltak, hogy a multifunkciós rendezvényközpont létrehozásával az év minden hónapjában szervezhetnek programokat a helyiek számára.
 
Rendezvényeket tarthatnak az új létesítményben
 
A rendezvényközpont tervezési munkáira 400 millió forintot kaptak az államtól, a teljes beruházás viszont 8 milliárd forintba kerül majd.
 
Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere elmondta, hogy Budapest és Hévíz után Hajdúszoboszló a harmadik olyan település, melynek jelentős szerepe van hazánk turizmusában. A létesítménnyel kapcsolatban megjegyezte, hogy a városban nincs olyan építmény, ahol kulturális rendezvényeket és konferenciát tudnának megtartani, emiatt új irányba kell nyitniuk, a sport és konferenciaturizmus felé.
 
A multifunkciós rendezvénycsarnok építészeti koncepció tervei elkészültek, melyet a TSPC tervező vállalat ismertetett a képviselőtestületi ülésen. A koncepciótervet korábbi változatok után alakították ki, figyelembe véve az önkormányzat elvárásait.
 
A létesítményben lesz egy részben nyitott és részben fedett liget fórum, mely összeköti a sport és konferencia funkciókat. A konferenciaszárny első emeletén kerül kialakítása a multifunkcionális tér, hozzárendelt színpaddal és fogyasztótérrel. A sport részen centerpálya, épített és mobil lelátók, öltözők és egyéb kiszolgáló helyek kapnak majd helyet.
 
Az épület különlegessége a 12 méter magas ligetgyűrű, amely összeköt két egységet. Itt egyéb kulturális rendezvényeket, fogadásokat tarthatnak majd.
 
BG
Forrás: Dehír, Czeglédi Gyula közösségi oldala, TermaOnline
A képek illusztrációk