A fény ünnepe [Hajdú-Bihar – Vallás – Karácsony]

A karácsony a kereszténység legjelentősebb ünnepe. A hívek ekkor világszerte Jézus Krisztus születésére, a szeretet fényét hozó Megváltóra emlékeznek. - [Hajdú-Bihar - Vallás - Karácsony]

December 24-én és 25-én Hajdú-Biharban is összegyűltek hívők, hogy közösen is megünnepeljék a karácsonyt. A miséken és Istentiszteleteken mindenütt szeretet fontosságára hívták fel a figyelmet. A legnagyobb ajándéknak mégis azt tartotta mindenki, hogy Krisztus által lehetőség nyílik a béke megszületésére.

 

A katolikusok szerint ez a rendkívüli esemény, a Megváltó világra jövetelének híre nem csak az egyes embereknek örömhír. Ez az egész világra vonatkozó esemény volt. Krisztus születése ugyanakkor ma is ugyanazzal az üzenettel bír, mint több mint 2000 évvel ezelőtt. Reményt, hitet és bátorságot ad a reménytelennek tűnő helyzetekben, pillanatokban is.

 

A reformátusoknak mérföldkő a karácsony, mert ekkor évről évre megerősödhetnek Jézus Krisztusba vetett hitükben. Ilyenkor a megtisztulás, a bűnbánat az egyik legnagyobb feladat. A lelki felkészülés azonban nem árnyékolja be a Krisztus születése felett érzett örömöt.

 

A karácsony, vallják a reformátusok, a szeretetre való buzdítás ünnepe is egyben. A békességnek valamennyi társadalmi közösségben, de legfőképp a családokban kell megvalósulni.

 

Öröméneket zengtek Krisztus eljöveteléről a görög katolikusok karácsony első napján. A hívek a Megváltó születését ünnepelték, akiben Isten szeretete valósul meg. Jézus, a hívek szerint azért született a világra, hogy megnyugvást és békességet hozzon a csüggedőknek. Jézus Krisztus születése a görög katolikusok szerint Isten ajándéka az emberiségnek. Azért testesült meg az Úr a földön, hogy az eredendően bűnös lélektől, a gyarló emberi természettől megszabadítson, és üdvösséget szerezzen hívőknek.

 

Az evangélium üzenete szerint Isten nem azért küldte ezt az ajándékot a földre, hogy elítélje az embereket, hanem hogy lelküket magához a mennybe emelje. A görög katolikusok sokáig készítik lelküket a karácsonya, hogy méltók legyenek erre az ajándékra.

Az evangélikusok a betlehemi jelképekről, így a jászolról, a napkeleti bölcsekről és a szent családról emlékeztek meg december 25-én. Hitük szerint Jézus születésének nehéz körülményei reményt adnak arra, hogy a legrosszabb helyzetből is van szabadulás. Emellett a betlehemi szimbólumoknak, különösen Mária és a gyermek Jézus alakjának 2008-ban más, mögöttes üzenete is van.

 

Az evangélikus hívek karácsonykor önvizsgálatot tartanak, és magukban keresik Isten szeretetét. Számukra a saját életükben is egy új korszak kezdetét jelenti Jézus eljövetele.

 

Éppen ezért az evangélikusok szerint a karácsony arra kell, hogy emlékeztessen, hogy nem szabad elkeseredni a reménytelen helyzetekben, mert Jézus mindig valami újat, jobbat hoz az Istenfélőknek.

A baptisták is hálaénekekkel köszöntötték a Messiást karácsony első napján. Számukra Jézus azzal, hogy megszületett, elhozta a földre a bűnbocsánat és az újrakezdés lehetőségét. Ahogy annak idején a próféták hosszú ideig várták a Megváltót, a baptisták is készen várják Isten újbóli eljövetlét. Szerintük téveszme, hogy a karácsonyi ajándékozás bűn. A baj az, amikor csak ezen van hangsúly.

 

A baptisták szerint nemcsak a gyakorló hívőknek, hanem az egész, keresztény gyökereken felnőtt európai társadalomnak a legszentebb ünnepe a karácsony. A hívek azt mondják, olyan csodálatos ez az ünnep, hogy ha nem lenne, ki kellene találni.

 

A baptisták szerint az a legfontosabb, hogy ne csak mutassuk az örömet és kifelé ünnepeljünk, hanem az, hogy belülről fakadjon a szeretet.

 

[Forrás: dtv.hu]

 

MCOnet - Hajdú-Bihar megye Online

 

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Küldjön képeslapot ismerősének!

Hajdú-Bihar megye Online webcím és linkajánló

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:
Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország:
www.mconet.biz; www.mconet.hu