Alkotmányellenes [Hajdú-Bihar megye- Önkormányzat]

Részben alkotmányellenes a közigazgatási hivatalok rendszere. Ezt mondta ki nemrég az Alkotmánybíróság. - [Hajdú-Bihar megye- Önkormányzat]

Az önkormányzatok törvényességét ellenőrző osztályok átalakításához ugyanis törvénymódosítás kellene. Ehelyett egy kormányrendelet született, amely azonban csak december 31-ig érvényes.

 

A Megyeháza épülete 1911-ben épült a Piac utcán. A Közigazgatási Hivatal 1980 óta működik itt. Az azonban kérdéses, hogy meddig. Az Alkotmánybíróság ugyanis érvénytelenítette azt a kormányrendeletet, amellyel 2007-ben megyei szintről regionálissá alakították a közigazgatási hivatalok rendszerét.

A Közigazgatási Hivatal az önkormányzatok törvényességét is ellenőrzi. Ezt a feladatot az önkormányzati törvény szabályozza. Ez azonban egy kétharmados törvény, vagyis a módosításához a szavazáskor jelen lévő képviselők legalább 66%-nak igennek kell voksolni. A törvény átalakítása nélkül pedig nem lehet átalakítani a közigazgatási hivatalok rendszerét.

 

A második kormányrendeletet az Alkotmánybíróság december 31-i hatállyal érvénytelenítette. Emiatt január 1-jétől bizonytalan a közigazgatási hivatalok sorsa. A megoldás az önkormányzati törvény módosítása lenne. A szakértők szerint azonban a két ünnep között erre már nem kerül sor. Várhatóan egy újabb kormányrendeletet hoznak majd, amellyel rövid időre szabályozni tudják a regionális közigazgatási hivatalok rendszerét. Amíg az Alkotmánybíróság azt ismét nem érvényteleníti.

 

[Forrás: dtv.hu]

 

MCOnet - Hajdú-Bihar megye Online

 

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Küldjön képeslapot ismerősének!

Hajdú-Bihar megye Online webcím és linkajánló

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:
Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország:
www.mconet.biz; www.mconet.hu