Az oktatást támogatja az Apple [Hajdú-Bihar megye – Debrecen – Oktatás]

A cég támogatásával az országban egyetlen intézményként akkreditált zenei képzőhelyként működhet a jövőben tovább a Rocksuli, mely az Apple jóvoltából egy asztali számítógéppel is gazdagodott. A cég ezzel a felajánlással már közel 3,5 millió forinttal járult hozzá a helyi oktatás és kultúra fejlődéséhez. - [Hajdú-Bihar megye - Debrecen - Oktatás]

Debrecen, a megye és az Apple együttműködése több évre nyúlik vissza, így a cég mostani hozzájárulásával közelebb kerülhet a városhoz, illetve a benne zajló kulturális élethez és az oktatáshoz - hangsúlyozta sajtótájékoztatón Halász János alpolgármester.


December 17-én nyitotta meg az Apple első debreceni márkaboltját a Fórum mínusz egyedik szintjén. Az ünnepélyes megnyitón ismertették a cég azon elképzeléseit, mely révén aktív részvevőként segítené a helyi oktatási intézmények munkáját. Az elmúlt években már volt arra példa, hogy a cég ilyen tevékenységet folytatott Debrecenben - korábban a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépsikola, valamint a Beregszászi Pál Szakközépiskola és Szakiskola számítógépes parkjának bővítésében segédkezett.

 

Most a Rocksuliban folyó munkát támogatja azzal, hogy egy Macintosh típusú asztali számítógéppel járult hozzá az intézmény további fejlődéséhez. A támogatás arra is kiterjed, hogy az intézmény az Apple jóvoltából akreditált zenei képzőhelyként is működhet tovább.

 

Majoros Miklós, az Apple hazai képviseletének megbízott ügyvezető igazgatója kiemelte, a cég fontosnak tartja, hogy a régióban a már korábban elindított programok a jövőben is magas színvonalon folytatódjanak és ezt a törekvést a cég a legtöbb eszközzel támogatja is majd.

 

[Forrás: debrecen.hu]

 

MCOnet - Hajdú-Bihar megye Online

 

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Küldjön képeslapot ismerősének!

Hajdú-Bihar megye Online webcím és linkajánló

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:
Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország:
www.mconet.biz; www.mconet.hu