Hajdúböszörmény: Befektetőbarát Önkormányzat

Befektetőbarát Önkormányzat címet vett át Hajdúböszörmény városa.
A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium kezdeményezésére az ITD Hungary a nagybefektetők letelepítésében érdekelt és elkötelezett önkormányzatok részére felkészítő képzést indított a „Befektetőbarát Önkormányzatokért Program" keretében.

A kormány szándéka, hogy tőkevonzás, munkahelyteremtés szempontjából is helyzetbe hozza az önkormányzatokat, és ezt a Befektetőbarát Önkormányzatok Programmal segíti.

Hajdúböszörmény is részt vett a programban, mely során elkészült a város befektetés ösztönzési stratégiája, illetve bekerült egy olyan telephely-kiajánlást és döntés-előkészítést segítő közös on-line adatbázisba, amely lehetővé teszi, hogy az ITD Hungary mindig pontos és naprakész információkat tudjon a befektetők felé közvetíteni.

A "Befektetőbarát Önkormányzat" címet 2009. november 6-án adták át



A "Befektetőbarát Önkormányzat" címet 2009. november 6-án adták át Dr. Cs. Varga László alpolgármesternek, Dr. Ficsor László jegyzőnek és Köszörüs Zoltán városfejlesztési menedzsernek a Parlamentben.

ITD Hungary



Az ITD Hungary-ről: A gazdasági tárca felügyeletével működő ITD Hungary magyarországi ügyfeleinek számos területen nyújt magas színvonalú szolgáltatást. Legfontosabb feladata, hogy kiterjedt eszköz- és kapcsolatrendszere latbavetésével segítse a kis- és középvállalati kört, hogy kiléphessenek a külországok piacaira, illetve megszilárdíthassák már elért pozícióikat.

(Forrás: hajduboszormeny.hu - ITD Hungary)

Hajdú-Bihar megye Online


 

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum