Hazatér a máriapócsi kegykép

Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök vezetésével szeptember 5-én zarándoklat keretében viszik vissza Máriapócsra a Könnyező Mária-ikont, amelyet februárban a nemzeti kegyhelyen megkezdett felújítási munkálatok miatt ideiglenesen a hajdúdorogi székesegyházban helyeztek el.
A kegyképpel szeptember 5-én hajnali 3 órakor indulnak a zarándokok Újfehértó, Érpatak-Zsindelyes, Nagykálló és Kallósemjén érintésével. A görög katolikus főpásztor másnap, szeptember 6-án 10 órakor szent liturgiát mutat be a máriapócsi kegyhelyen.

Zarándoklat közben

A máriapócsi kegykép Hajdúdorogra szállításakor több százan zarándokoltak a püspök úrral

 

2008-ban a Hajdúdorogi Egyházmegye európai uniós pályázatot nyert, ebből az összegből indult február végén a máriapócsi kegytemplom és udvarának teljes felújítása. A restaurálás érinti a templomi berendezést, a kegyoltárt és az ikonosztázt, a padlóburkolatot, az elektromos hálózatot, a hangerősítő berendezéseket, a fűtési rendszert, a tető- és toronyszerkezetet, valamint az udvart. A munkálatok a tervek szerint 2010. szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén fejeződnek be. A restaurálás ideje alatt - szintén pályázati pénzből - Máriapócs városa felújította a kegytemplom előtti teret, amelynek átadására augusztus 19-én került sor.

 

A Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye megyéspüspöke

Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye megyéspüspöke

 

A Könnyező Szűzanya kegyképét a belső felújítási munkálatok idejére február 7-én a hajdúdorogi székesegyházba szállították gyalogos zarándoklat keretében.

 

Magyar Görögkatolikus Egyház

 

- zs -

 

Hajdú-Bihar megye Online


Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum