I. Patrónus Toborzó Korzó Debrecenben

Az I. Patrónus Toborzó Korzó elnevezésű rendezvényre 2012. június 30-án került sor Debrecenben, mellyel kapcsolatban Tóth Attilát, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnökét kérdeztük.


-  Kik rendezték az eseményt és mi volt a cél az esemény szervezésével?
-  A Patrónus Hálózat programját a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete hozta létre 2012. évben. Céljuk egy olyan, minél több támogatót számláló hálózat kiépítése, és a későbbiekben fejlesztése, koordinálása, amely elősegítheti az intézményi ellátásban, illetve nevelőszülőknél élő fiatalok tehetségének felszínre törését, fejlesztését.



- Hogyan kerültek kapcsolatba az egyesülettel?
- Még június elején érkezett a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzathoz a felkérés a rendezvény támogatására. Buzás Lajos úr, az egyesület elnöke korábbi sikeres együttműködéseinknek köszönhetően jól tudja, hogy a megyei önkormányzat nagy hangsúlyt fektetett és fektet az állami gondozott gyermekek segítésére, így részesei lettünk az I. Patrónus Toborzó Korzó nevet viselő rendezvénynek is.


Tóth Attila,

Az I. Patrónus Toborzó Korzó elnevezésű rendezvényen Tóth Attila, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke



-  Milyen korábbi együttműködéseik voltak?
- Több alkalommal dolgoztunk már együtt. A megyei önkormányzat korábban fenntartója volt a gyermekvédelmi intézményeknek, hozzánk tartozott a nevelőszülői hálózat. Addig is, de a törvényi változást követően is szívesen vállaltunk, vállalunk részt az állami gondozásban és nevelőszülőknél élő gyermekek támogatásáért, társadalomba történő beilleszkedésükért.



- A megyei közgyűlés alelnökeként mit vár a mostani rendezvénytől?
- A rendezvénnyel szeretnénk minél több állami gondozásban élő gyermeknek lehetőséget biztosítani arra, hogy a bennük rejlő tehetséget felszínre juttathassák. Óriási feladat és élmény ez számukra, hiszen első kézből, élő produkcióik bemutatása után azonnali és őszinte visszaigazolást kapnak a nézőközönségtől.

Ezeknek a gyerekeknek egy teljes családban élő gyermeknél is nagyobb mértékben van szükségük a pozitív megerősítésre, a bátorításra a társadalom tagjaitól legfőbb álmuk megvalósításához: ők is a többi emberhez hasonló, velük egyenrangú, hasznos polgárai szeretnének lenni Magyarországnak.