Interjú Tóth Attilával a Észak-alföldi régió és a romániai Bihar megye turisztikai együttműködéséről
Tóth Attila, a Hajdú - Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke, Észak-Alföldi Termál Klaszter Egyesület elnöke is részt vett a 2012-es Egészségturisztikai Kiállításon és Konferencián. Ezzel kapcsolatban nyilatkozott lapunknak.
- Mi volt a jelentősége az október 25-i rendezvénynek?
- Az Egészségturisztikai kiállításon az Észak-alföldi régió és a romániai Bihar megye húsz jelentősebb termál- és wellness fürdője, szállodák illetve utazási irodák vettek részt, mutatkoztak be. Fontos, hogy az ebben a térségben működő turisztikai látványosságokat, szolgáltatásokat biztosító vállalkozásokkal, gazdasági társaságokkal közösen meg tudjunk szólítani más harmadik országbeli szereplőket, lakosokat annak érdekében, hogy elutazzanak hozzánk, igénybe vegyék megyénk, illetve Bihar megye által nyújtott lehetőségeket.
Az Észak-Alföldi régióban évente 1,7 millió vendégéjszakát töltenek el a turisták. Az ide látogató vendégek 70 százaléka külföldről érkezik. A legtöbben továbbra is Németországból jönnek, de évről-évre nő a román turisták száma. Emellett a Debrecen-London repülőjárat beindulásával néhány hónap alatt 2 %-kal nőtt a brit beutazók száma, akiket leginkább az egészségügyi szolgáltatások vonzanak. Ez a szám például az ilyen, a kiállításhoz hasonló marketing munkával és együttműködésekkel tovább növelhető, hiszen Debrecenben a klinikai háttér nagyon magas színvonalat képvisel.

A rendezvény a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében valósult meg
Az együttműködés célja tehát mindkét ország részéről közös: a turizmus növelése, a látványosságok, a jellemző turisztikai célok bemutatása.
- Mik voltak az Egészségturisztikai konferencia fő irányvonalai?
- Mint azt Varga Krisztián, a Bihor Megyei Vállalkozók Szövetségének képviselője elmondta, ők nagyrészt hazai vendégeket fogadnak, igen kevés a külföldi, és közülük is kevés a magyar turista. Ez a kiállítás komoly jelentőségű, hiszen a magyar közönség bepillantást nyerhetett Románia természeti szépségeinek világába, és talán épp a kiállítás keretében megszerzett információk kapcsán látogat majd el oda.
Magyar szempontból is nagy jelentőséggel bír mind a kiállítás, mind a konferencia, hiszen Magyarországon a belföldi utazási kedv is növekedést mutat, és minden lehetőséget meg kell ragadnunk azért, hogy ezt tovább növeljük, és emellett növeljük a lakosság Bihor megyébe történő utazási kedvét.

A konferencia meghívott vendége volt Tóth Attila, a Hajdú - Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke, Észak-Alföldi Termál Klaszter Egyesület elnöke
- Ön az Észak-Alföldi Termál Klaszter Egyesület elnökeként a Geotermikus Energia hasznosításának lehetőségeiről fejtette ki meglátásait. Összefoglalná olvasóinknak röviden a kilátásokat?
- A zöld-energia hasznosítás növelésének érdekében kifejtett kutatásoknak, az e területen dolgozó szakemberek komoly és eredményes munkájának köszönhetően nagy előrelépéseknek lehetünk szemtanúi. Fontos, hogy mind a lakosság, mind a közszféra szereplői (önkormányzatok, intézményfenntartói feladatot ellátó szervezetek), akiket a magas energiaköltségek nehéz helyzetbe hoznak, értesüljenek az újdonságokról, és azon lehetőségekről, amelyek csökkenthetik akár a felmerülő költségeiket, akár ésszerűsíthetik a felhasználást.