Katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt rendeztek Hajdú-Biharban
A vetékedőt Magyar Polgári Védelmi Szövetség, a Magyar Tűzoltó Szövetséggel együttműködve rendezte meg a Hajdúszoboszlói Kiképző és Raktárbázison.

Az immár hagyományossá vált, 20. Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny Hajdú-Bihar megyei fordulójára áprilisban került sor. A diákok általános és középiskolás korcsoportban indulhattak, és a győztesek tovább jutnak a budapesti országos döntőbe.
A tűzoltási, iparbiztonsági, polgári védelmi, közlekedésbiztonsági feladatok mellett elsősegélynyújtási és környezetvédelmi állomásokon is számot kellett adniuk megszerzett tudásukról, melyet a társ- és karitatív szervek segítségével valósítottak meg a szervezők.
A versenyen tiszteletét tette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete, az AKSD, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság valamint a Tiszántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség is.
Forrás és kép: hajdu.katasztrofavedelem.hu
-kt-