KonzervArtaudrium Színházi Műhely
A KonzervArtaudrium 1999 óta működő színházi műhely Debrecenben, állandó társulattal. Konzerv: a pince, ahol előadásaikat tarják, Artaud: Atonin Artaud francia színházújító nevéből.
Tagjaik -akiknek egy része egyetemista- kb. több éve foglalkoznak színházzal, éveket töltöttek ún. "kőszínházakban" és megfordultak különböző alternatív színházakban is. Az első előadások rövid abszurd egyfelvonásos drámák és önálló jelenetekből felépített egyszeri improvizációs produkciók (akciók) voltak, amelyeket azóta is repertoáron tartanak.
Témáik, díszleteik, jelmezeik, kellékeik abszurdak, szimbolikus értelműek, ugyanakkor egyszerűek, "szegényesek", hétköznapiak és valóságosak is egyszerre. Az előadásaik egy részét a csoport tagjai írják és rendezik. Céluk egy olyan színházi nyelvezet létrehozása - használata, ami képes a nézőt megszólítani, aminek érvényessége és létjogosultsága lehet a XXI. században is.
Egyszerre 30-40 néző fér be az előadásokra, amiket minden héten hétfőn és szerdán tartanak. Nem árulnak jegyet. Nincs ruhatár. Nincs büfé. Csak egy 6x7 méteres pince, ahol próbálnak és játszanak is egyben. Fontosnak tartják a kísérletezést, a humort, az improvizatív készséget és a közvetlen kapcsolatot a nézőkkel.
[Forrás: konzervszinhaz.hu]
