Megyejárás - Hajdúszoboszló

2009. november 27-én Hajdúszoboszló kulturális értékeibe pillnathatott be a közönség a Megyejárás című rendezvénysorozat keretében.
A több mint 1 éve útjára indult Megyejárás című programsorozat során a megye települései mutatkoznak be azzal a céllal, hogy a megye települései által létrehozott kulturális értékek nagyobb nyilvánosságot kapjanak, valamint jobban megismerjék egymás terveit, törekvéseit, feltárhassák az együttműködés lehetőségeit.

Hajdú-Bihar megye programsorozatának a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ ad otthont Debrecenben.

Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ

Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ



Hajdúszoboszló határában három tájegység érintkezik egymással: északról a Hajdúhát, északnyugatról a Hortobágy és délről a Nagy-Sárrét, illetve a Berettyó vidéke. Ez az a táj, "ahol az ég a földdel összeér". Kincse a vidéknek a jó mezőgazdasági területeken, a gázmezőkön és a gyógyvízen kívül a bőséges napfény. Hajdúszoboszló Magyarország egyik legnaposabb tájegysége.

Hajdúszoboszló

 

Figyelmet érdemelnek a helyi vendéglátóhelyek gasztronómiai különlegességei és a folklór programok, a kulturális és sport rendezvények, a Nyári Fesztivál, a Folk Hétvége, a Fürdőbál, a Repülős napok, a Szoboszlói Lovasnapok, Kösely-kupa díjugrató verseny; a Bocskai István Múzeum, a Nemzetközi Modern Múzeum, a Fazekas-ház, a város képzőmuvészeti értékeit gyarapító szobrok és a világhírű Oborzil-haranggyűjtemény.