2012-ben is sikeres volt a Te Szedd! akció Hajdú-Bihar megyében
Több mint 7300 önkéntes regisztrált a Te Szedd! akció honlapján és szedte a szemetet Hajdú-Bihar megyében. A Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkársága, a Belügyminisztérium és az Országos Polgárőr Szövetség által meghirdetett országos szemétszedési akcióra 2012. június 2-án került sor a megye 83 pontján.
Tavaly, országszerte mintegy 2000 helyszínen, 160.000 önkéntes, 2000 tonna illegálisan elhagyott hulladékot gyűjtött össze. Csak Hajdú-Biharban mintegy 5000 megjelent önkéntes, összesen 63 helyszínen szedte a szemetet, a segítségükkel összesen 858 köbméternyi hulladék gyűlt össze.
Az rendezvény fő koordinátora a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság adatai szerint idén több mint 2.000 fővel jelentkeztek többen az akcióra. Az önkéntesek kora reggel 44 településen, 83 helyszínen vették fel a kesztyűt. Munkájukat mindenhol munkavezetők, 32 településen polgárőrök irányították. A Polgárőrség jelentős részt vállalt az idén az akció lebonyolításában, a helyi feladatok ellátásában. A hulladékgyűjtéshez több mint 10.000 zsákot és 8.000 pár kesztyűt osztottak ki a szervezők.

Több mint 7300 önkéntes regisztrált a Te Szedd! akció honlapján és szedte a szemetet Hajdú-Bihar megyében
Az eseményről Tóth Attilát, a megyei közgyűlés alelnökét kérdeztük.
- Ön szerint miért fontos a Te Szedd! akció?
- Nagy örömömre szolgál, hogy 2012-ben még nagyobb számban aktivizálta magát a megye lakossága környezetünk védelme érdekében. Több okból is nagyon fontosnak tartom ezt az akciót, de a legfontosabb, hogy be kell látnia mindenkinek: a környezet védelme az életünk védelme is egyben. Szükség van arra, hogy minél szélesebb körben, minél több polgárhoz eljutva tudatosítsuk magunkban, hogy a környezet és a természet védelme a mi kötelességünk.
- A megyei önkormányzat is csatlakozott az akcióhoz?
- Természetesen igen. A tavalyi évhez hasonlóan a kollegáink is családjukkal aktívan részt vettek az önkéntes szemétszedésben. Magam is a feleségemmel és két gyermekemmel érkeztem a kijelölt helyszínre. Emellett azonban Hajdú-Bihar megye településeinek polgármestereit is arra buzdítottuk, hogy tolmácsolják a lakosság felé az ügy fontosságát és kérjék meg őket arra, hogy minél nagyobb számban tegyünk környezetünkért a Te Szedd! akció keretében.

Tóth Attila, a megyei közgyűlés alelnöke is részt vett az akcióban
- A Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség is részt vett a szervezésben. Milyen szerepet kapott?
- Az Országos Polgárőr Szövetség magára vállalta az akció helyi szinten történő irányítását és biztosítását. Nagyon szívesen csatlakoztunk mi is, megyénkben 32 településen voltak jelen polgárőreink szombaton. A polgárőrség tevékenysége nem csupán a közbiztonság javításáért folyik, a célkitűzéseink között szerepel a környezet védelme is, így tagjaink szívesen vállaltak szerepet e nemes cél érdekében.
- Mikor végeztek az akcióval?
- Hajdú-Bihar megyében a szemétszedés reggel 9.00-13.00 óráig tartott. Ennek oka az volt, hogy az összegyűjtött hulladékot a szolgáltatók még aznap el tudják szállítani. Ahogyan tavaly, ebben az évben is az AKS Debrecen Kft., a Bihari Hulladékgazdálkodási Kft. és a HHG Kft. gondoskodik majd a hulladék aznapi elszállításáról.
- Mit vár az akciótól?
- Mindenképp azt, hogy gyermekeinkben tudatosul és rögzül a természet-, és környezetvédelem fontossága, illetve azt, hogy egyszer elérjük azt a célt, hogy mindenki nap, mint nap tisztán tartja saját és mások környezetét.