Hajdú-Biharban bemutatkozott az Okosotthon Program
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a hajdúsági megyeszékhelyen, Debrecenben mutatta meg az iskolásoknak szóló Okosotthon Programot.
Ennek keretében a gyerekek játékos formában tanulhatják meg, hogyan takarékoskodhatnak, és fogyasztásaik során mire kell odafigyelniük. A debreceni Epreskerti Általános Iskolában Pintér István, a hatóság főigazgatója elmondta: a hatóság mindenki számára ingyenesen elérhető játékos programot indított az interneten. A játék során egy virtuális háztartásban kell különféle feladatokat és felmerülő problémákat megoldani a leghatékonyabb megoldási javaslat kiválasztásával. A játéknak van egy nehezebb, felnőtteknek szóló alkalmazása is, amely a rezsiköltségeken elérhető megtakarításhoz ad praktikus tanácsokat - tette hozzá.

Hajdú-Biharban bemutatkozott az Okosotthon Program
Barcsa Lajos, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője elmondta, hogy a megyében a felügyelőség a gimnáziumokban is szokott előadásokat tartani, hiszen a középiskolások már maguk is önálló fogyasztók.
MTI/MCOnet