Hajdú-Biharban csökkent a regisztált munkanélküliek száma
Hajdú-Bihar megyében a 8 százalékos munkanélküliségi arány már jónak számít. A Kossuth Rádió Krónikája szerint Hajdú-Biharban csökkent a munkanélküliség.

Mező Barna, a megyei megyei kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója nyilatkozott az adatokról

"A Hajdú-Biharban nyilvántartott munkanélküliek száma közel ötvenhatezer fő volt, ami negyvenháromezerre csökkent" – mondta el Mező Barna, a megyei megyei kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója.
Az új álláshelyek döntő részét a közfoglalkoztatás adja Hajdú-Biharban is. A legkedvezőbb a helyzet Hajdúszoboszlón, ahol a szeptemberben mért nyolcszázalékos, országos átlaghoz hasonló mértékű a munkanélküliség.
A nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OCED) jelentése szerint a 34 tagállam közül csupán kilencben mérséklődött a munkanélküliségi ráta. Az OECD közleményében kiemelte, hogy a legnagyobb mértékű – 0,4 százalékpontos – csökkenés Magyarországon ment végbe.
Forrás: Kossuth Rádió
-kt-