Nemet mond a kormány az elkerülőre?
Információk szerint a kormány nem támogatja a Debrecent észak felöl elkerülő 354-es út továbbépítését. A 11 milliárd forintos beruházáshoz szükséges önrészt a kormányzat forráshiány miatt tartaná vissza.

A kormány, arra hivatkozva, hogy több nagyprojektjét, szám szerint tizenkettőt le kellett állítania az egyre tovább gyűrűződő gazdasági válság miatt, vélhetően a Debrecent észak-nyugat irányból elkerülő, 12 kilométer hosszú útszakaszt sem építi meg. Ezt az információt egyelőre nem erősítették meg, ám Kósa Lajos polgármester a témáról tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a kormánykörök nem is cáfolták a hírt.
Ez a döntés váratlanul érné a várost, mivel a beruházás bizonyos értelemben útjára indult, ugyanis a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési hirdetmény már ezév január 19-én megjelent az Európai Unió hivatalos lapjában. Emellett már a pályázati javaslatok beadási határideje is lejárt, ez ugyanis március ötödike volt. A további menetrend szerint a nyertes pályázót április 30-án hirdetnék ki, a kivitelezővel a szerződést május nyolcadikán kötnék meg, míg a teljes beruházás az eredeti tervek szerint 2010. október 30.-án fejeződne be. A kormánykörökből származó információk szerint azonban értelmetlen a közbeszerzési eljárás folytatása.
Kósa Lajos elmondta, ha a kormány valóban nem vállalja az elkerülő megépítésének önrészét - ami a teljes összeg fele - akkor azzal ellehetetlenítik Debrecent. A 4-es főút ugyanis az ország jelenleg legforgalmasabb főútvonala, ráadásul nagy számú, Debrecenen keresztül haladó tranzitforgalmat is bonyolít.
A polgármester kiemelte, az önkormányzat a lobbi tevékenység adta lehetőségeken belül mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a kormány az északi elkerülő utat ne húzza ki a nagyprojektek listájáról. Ez ugyanis nemcsak a város, hanem a régió érdekeit is szolgálja. Az Észak-alföldi Régió ugyanis az EU legfejletlenebb térsége, s a döntéssel éppen elmaradottságát súlyosbítanák. Abban az esetben viszont, ha a szakasz mégis megépülne, az komoly gazdasági lehetőséggel járna, így például könnyebben lehetne közlekedni a régió két nagyvárosa, Debrecen és Nyíregyháza között.
Kósa Lajos szerint a kormány nem tud ésszerűn gondolkodni, hiszen olyan projektektől venne el pénzt, amikre feltétlenül szükség van, a felesleges és jóval drágább beruházásokat viszont támogatja. A polgármester elmondta, a 11 milliárd forintos beruházás eltörpül amellett, hogy a fővárosban egy metróállomásra kétszer ennyit költenek.
(Forrás: debrecen.hu)
