Debrecen:A felnőttnevelési képzés 50-ik, és Durkó Mátyás professzor, a debreceni felnőttképzés atyja születésének 80-ik évfordulója alkalmából rendez szakmai konferenciát a Debrece...
Még ebben az évben valamennyi jelzőlámpára felszerelik a számlálókat Debrecenben.
Parkkal gazdagodott a Vezér utcai lakótelep. A zárt pihenő övezetet több mint 10 millió forintból alakították ki, melyből másfél millió forintot a parkot üzemeltető DH Szerviz bizt...
"83 éve rakták le a Déri Múzeum első alapkövét.
A magánberuházásban elkészülő Hotel Oliva 4 milliárd forintba kerül.
"A haderő-átalakítás befejezését ígéri Szekeres Imre honvédelmi miniszter.
"Négy év alatt teljesen felújította a Babits utcai óvodát az önkormányzat. Új kerítés épült, kicserélték a vizes blokkokat, a nyílászárókat és újrafedték a tetőt.
Amerikai Kuckó nyílt Debrecenben.
"A 24-es után a 25-ös buszjárattal is probléma van. Legalább is néhány utas szerint.
A DTV úgy értesült: a párt ezt annak érdekében teszi, hogy körforgalom és járdasziget épüljön 4-es főút bocskaikerti szakaszán.
Debrecen - "Október végéig tart az őszi lomtalanítás a városban. Addig az AKSD Kft. minden nap más utcáról szállítja el a megunt bútort vagy egyéb lomot.
Debrecen - "Folytatódik a parkolók kialakítása a Víztorony utcából nyíló 3 hurokutcában.
Debrecen - "Megveszi Debrecen a megyei könyvtár épületét – határozott a közgyűlés cikluszáró utolsó ülésén.
Debrecen - "Egy év múlva bezárhat a Kerekestelepi strand, ha a város nem végzi el azokat a fejlesztéseket, amelyek az uniós előírásoknak megfelelő színvonalú stranddá emelnék a kül...
Debrecen - "Csak Debrecenben több mint 10 ezer vállalkozót sújt a kormány járulékalap emelése.