Milyen eszközökkel kezdi meg a várható FIDESZ-kormány az ország újjáépítését? A választóknak adott általános gazdasági-politikai áttekintés mellett a választásokról, a párt tevéken...
Az elmúlt hétvégén eredményesen szerepeltek a Világjátékokon részt vett sportolók.
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) tájékoztatást kért a vasúti és autóbuszos közlekedési társaságoktól a regisztrációs jegy bevezetésének előkészületeiről...
A Hajdú-Bihar megyei Bakonszeg térségében mintegy 200 millió forintból újul meg a helyi víztározó és a hozzá tartozó, védett fajoknak otthont adó természetvédelmi terület.
114 fő adott vért 3 helyszínen Hajdú-Bihar megyében 2010. február 11-én az I. Rendőrségi Véradónapon.
Mintegy 7,5 milliárd forint bevétellel és ugyanekkora kiadással számol tervezetében, amelyről pénteken szavaz a megyei közgyűlés.
Miközben a megyében a nyilvántartásba belépő álláskeresők száma tavaly több mint 56 ezer fő volt, az év során összesen 15 ezer 694 új álláshelyet jelentettek be a munkáltatók.
Az MDF hétvégén napvilágra került programjából kitűnik, hogy a pártot Gyurcsány Ferenc indítja a választáson, az az MSZP dublőrszervezete – jelentette ki Pósán László, a Fidesz deb...
Rekord nagyságú, 850 millió forint összértékű hamis parfüm szállítmányt találtak a vámosok egy kamionban Püspökladánynál.
Emelték az árvízvédelmi készültség szintjét a Hortobágy-Berettyón.A folyó vízszintjének emelkedése miatt szombaton másodfokú készültséget rendelt el a Tiszántúli Környezetvédelmi é...
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője Bajnai Gordon MTI-nek adott nyilatkozatára reagálva elmondta, a Bajnai-kormány csak mélyítette Magyarország válságát.
A 2009-es évben több, mint ezer közmunkást foglalkoztatott Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében a Nyírség Erdészeti (Nyírerdő) Zrt.
Az ázsiai ország száz koreai nyelvű könyvvel kívánja ösztönözni a koreai tanulmányok bevezetését a Debreceni Egyetemen.
A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett négy szervezet támogatja a National Instruments kezdeményezésére megalakuló robotprogramozási szakkört a Debreceni Egyetem K...
Az Alföld turizmusáért díjat adományozott Debrecen önkormányzatának az Észak-alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság. Az elismerést a város képviseletében Pajna Zoltán alpolgár...