A 184. balatonfüredi Anna-bál mesevilágába 2009. július 25-én Debrecen is „belekóstolhatott". A karneváli hangulatról két virágkocsi, debreceni művészek és népi kismesterségek képv...
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar 2009. július 21-30. között kilencedik alkalommal rendezi meg az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját szakközépiskolás növendékek, fő...
A kétnapos rendezvény a környező települések körében egyedülálló. Immár harmadik éve kerül megrendezésre a Bihari emberek nem kis örömére, ez a multikulturális rendezvény, mely a k...
Július 20-án, hétfőn indult a Debreceni Nyári Egyetem négyhetes nyári kurzusa, amelyre 32 országból mintegy 200 külföldi hallgató iratkozott be.
Országos népzenei, népművészeti fesztivál. A rendezvény mindhárom estéjén neves népzenei és néptánc együttesek szórakoztatják a közönséget. A Kézművesek utcájában népi kirakodóvásá...
Az Informatikai Kar hazai és külföldi partnerek támogatásával július 2-11. között rendezte meg a XVII. Summer School on Image Processing '2009 (SSIP) nemzetközi képfeldolgozó nyári...
A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ és a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület Vertcsipke Szekciója meghívja Önt és kedves barátait a szekció tagjainak...
Fürdőbál megrendezésére kerül sor 2009. július 18-án Hajdúszoboszlón, a Hungarospa Hajdúszoboszló Strandfürdőn.
2010 januárjában Magyarország, ezen belül a budapesti Papp László Aréna és a debreceni Főnix Csarnok ad otthont a futsal Európa-bajnokságnak. Hazánkban még sohasem volt ilyen viada...
4,88 milliárd forint értékű európai uniós támogatással korszerűsíti a reáltudományi képzést az egyetem. Az infrastrukturális fejlesztés pénzügyi hátterét a Társadalmi Infrastruktúr...
A korábbinál színvonalasabb, gazdagabb programkínálattal kezdődik hamarosan az idei Campus Fesztivál, melyet ezuttal Debrecenben, a Nagyerdei Stadionban és környékén rendeznek majd...
Immár tízedik alkalommal várják a festeni vágyókat, festőművészeket a X. Nemzetközi Alkotótábor Biharkeresztesen.
Letelt a parlagfű-irtással kapcsolatos türelmi idő, így július elsejétől már szigorúan ellenőrzik azokat a telektulajdonosokat, akik nem irtják az előírásoknak megfelelően a gyomnö...
Hajdúböszörmény Város Önkormányzata a Polgármesteri Hivatalban 2009. július 20 - július 31. között igazgatási szünetet rendelt el. Ezen időszak alatt a Polgármesteri Hivatal a hala...
Hajdúböszörményben évek óta tart a városi fürdő fejlesztése. Uszoda, feszített víztükrű medencék, korszerű strand és gyógyfürdő jelzik az elmúlt évek beruházásait. Most újabb állom...