"Debrecen - Még csaknem három hét van Szentestéig, Debrecenben azonban már meg lehet venni a karácsonyfának szánt fenyőt
"Debrecen - Advent első vasárnapján a belvárosban is felgyulladt az ünnepi díszkivilágítás. A fényözön már hagyomány Debrecenben.
"Debrecen - Hetek óta 30 kilométeres sebességkorlátozó táblák lassítják a forgalmat a Wesselényi úton a Homokkerti felüljáró környékén.
"Debrecen - Eredményesnek bizonyult az őssejtkezelés infarktuson átesett betegeknél.
"Debrecen - A globalizációnak a gazdaságra, a technikai vívmányokra és a társadalomra gyakorolt hatásait elemezték a kutatók a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában.
"Debrecen - Javítóintézetbe került fiataloknak ad szakmát és munkalehetőséget egy a napokban befejeződött program.
"Debrecen - Nem dolgozókat küldenek el, hanem újabbakat vesznek fel Debrecenben a Munkaügyi Központ régiós átszervezése miatt
"Debrecen - Hatástanulmány készítenek a Debreceni Egyetem hallgatói a Civitas Mobilis projekthez.
"Debrecen - Doktor- és díszdoktoravató ünnepséget tartottak a hétvégén az egyetemen. Az ünnepségen Sólyom László köztársasági elnök is részt vett.
"Debrecen - A debreceni önkormányzat közgyűlése csütörtökön úgy foglalt állást, hogy "a regionális irányítású területi államigazgatási, rendészeti és egyéb igazgatási szervek székh...
"Debrecen - Vitát váltott ki, hogy mi legyen az önkormányzat által a repülőtér fejlesztésére előirányzott 90 millió forintos céltámogatásból fennmaradó összeggel.
"Eltűnhetnek a magyar kitenyésztésű, őshonos állatok, ha az állam nem szán pénzt a védelmükre - hangzott el a témában rendezett országos szakmai fórumon, Debrecenben.
"Debrecen - Idén is lesz téli kátyúzás Debrecenben. Az önkormányzat tavaly 20 millió forintot költött hidegaszfaltozásra, és az idén is hasonló összeg jut erre a célra.
"Debrecen - Magyar jelölt, Papp Péter lett 2006-ban Európa innovatív fiatal gazdája - közölte Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) az MTI-vel.
"Debrecen - Jövőre újabb változások várhatók a felsőoktatási felvételi rendszerben.