Debrecen - Több, mint 50 ellenőrzött kereskedelmi egység, 17 kilogramm lejárt szavatosságú élelmiszer és több millió forint büntetés – ez a hétvégi fogyasztóvédelmi razzia eredmény...
Debrecen - Azok a hallgatók, akik mindkét intézményben tanulnak, diplomát is két helyről kapnak.
Debrecen - A kormány hibájából nem lehet egyelőre átépíteni a debreceni strandfürdőt – állítja a fideszes Papp László. Az MSZP azt mondja, az önkormányzat nem is pályázott a strand...
Debrecen - A Debreceni Vízmű Zrt. Ivóvízhálózati Üzeme a Fürdi u. Egyetem sugárút kereszteződésében vízvezeték javítási munkát végez. A munkavégzés helyszínén forgalomkorlátozást k...
Debrecen - Lebontják a Sámsoni úton lévő egykori szovjet laktanya épületeit. Az augusztus közepéig tartó munkálatokat a tulajdonos megyei önkormányzat rendeltelte meg.
Debrecen - A négysávos út alatt egy közel 40 éves vízvezetékcső tört el. A meghibásodás miatt azonban senki sem maradt vezetékes víz nélkül.
Debrecen - Ismét megnyitotta kapuit a Debreceni Nemzetközi Művésztelep. A rendezvényt először tavaly rendezték meg azzal a céllal, hogy oldják a művészeti élet fővároscentrikusságá...
Debrecen - Külön zuhanyzó, hűtőgép, de internet és kábeltévé is lesz szeptembertől a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos kollégiumaiban.
Debrecen - Az intézmény csaknem 190 millió forintot kapott pótlólag az egészségügyi alapból.
Debrecen - A csatorna már november óta kész a Borsovai utcában, de a lakók továbbra sem használhatják a rendszert.
Debrecen - A Debreceni Egyetem prorektorát választhatják meg az Állami Privatizációs Vagyonkezelő Zrt. új elnökének. Nagy Jánost a parlamenti bizottságok a jövő héten hallgatják me...
Debrecen - A több mint 40 éves épület oktatótermeit az elmúlt évtizedekben egyszer sem korszerűsítették.
Debrecen - Az MSZP városi szervezete elhatárolódik azoktól a józsai lakóktól, akik megfellebbezték a Fény Felé Alapítvány kezdeményezésére épülő fogyatékosok otthonának építési eng...
Debrecen - Az önkormányzat megrendelésére kivágták a fákat a Thaly Kálmán utcán. A lakók nem értik, hogy miért a legnagyobb hőségben kell az árnyékot adó növényeket kivágni.
Debrecen - Az érintett önkormányzati vezetők felháborítónak tartják az elutasítást.